ÉBREDŐ JÁSZSÁG

ÉBREDŐ JÁSZSÁG

Szeretnék segíteni Budai Lórántnak

2018. április 24. - MÉRTÉK L.

Szeretnék segíteni Budai Lórántnak. Mert egy egészséges, alázattal ötvözött önkritika helyett (amelynek során a normálisabb embereknek sikerül önmagukban helyre tenni dolgokat) továbbra is abban a tévhitben él, hogy neki mindig igaza van. Akkor is, amikor nincs.  

Súlyos mentális problémára vall az a logikázás, mely szerint egy veszélyesen magas vérnyomással élő ember azzal nyugtatja magát, hogy ő egészséges, hiszen a környezetében élő két egészséges ember vérnyomásának összege magasabb az övénél. Súlyos mentális problémára vall annak a focidrukkernek a számolási technikája, aki szerint egy nemzeti bajnokságból kieső három csapat pontszámának összege magasabb a bajnokságot nyerő csapat pontszámánál, így a három kieső csapat jobb, mint a bajnok.

Úgy látom, Magyarországon újabban minden hétvégén erős széllökések sodornak egymás mellé a főváros utcáira liberálisokat, homoszexuális aktivistákat, "nemzeti radikálisokat", identitásukat kereső volt nemzeti radikálisokat, szociálisan érzékeny munkásőröket, egykori vérbeli kommunistákat, punkokat és egyéb csodabogarakat. Ők így együtt nem képviselnek semmit, csak áltatják magukat, hogy "közös" ügy az, amit képviselhetnek. Ahelyett, hogy egy csúnya vereséget követően tudomásul vennék az eredményt, levonnák a következtetéseket és értelmesen készülnének a következő megmérettetésre, hamis bizalmat tanúsítanak egymás iránt és reménykednek a reménytelenben.

Szeretnék segíteni Budai Lórántnak. Figyelemmel követem közösségi oldalát és az ott megosztott tartalmakat:

20180424_050258.jpg

Lehet, hogy Budai 16.000 választópolgárt képvisel, hiszen ennyi jászsági ember szavazott rá. De képtelen vagyok megérteni, hogy a Budai közösségi oldalon tett bejegyzéseit követő hozzászólások mire alapozzák a "mi vagyunk a többség" kijelentést, amikor köztudott, hogy a 16 ezerrel szemben Pócs János, a Fidesz jelöltje közel 24.000 (!!!!) szavazatot kapott EGYÉNI JELÖLTKÉNT!!!

Továbbá azt sem értem, hogy Budai miért a "demokráciáért tüntet", amikor pontosan a demokráciának köszönhetően mehet el a fővárosba, hogy hangoskodjon? Azon viszont ne csodálkozzon, ha az emberek egészségesebb rétege a 16 ezret nem tartják "többségnek" a 24 ezerrel szemben.

Szeretnék segíteni Budai Lórántnak, ezért elárulom neki a titkot: Akkor képviselhetné ő a többséget, ha a választókörzetében ő lenne a népszerűbb, ő kapná a szavazatok többségét.

Szeretnék segíteni Budai Lórántnak: a politikai választások egyik íratlan szabálya az, hogy amennyiben már nem tudja valaki a táborának létszámát növelni, kénytelen az ellenfeleinek táborából "elcsábítani" szavazókat. Azzal viszont, hogy folyamatosan lebirkázza, lehülyézi az ellenfelének szavazóit, nem tesz egyebet, minthogy még elkötelezettebbé, még elszántabbá teszi őket eddigi meggyőződésükben.

Szeretnék segíteni Budai Lórántnak: Ha valóban a "demokráciáért tüntet", akkor legalább keltse ennek látszatát és ne a saját "pócs-fóbiája" vitesse ki vele a tüntetésen magasba emelt táblákat, ahol egyetlen szót nem olvastam a tüntetés céljáról, hanem kizárólag csak a Pócs képviselő urat gúnyoló képeket, feliratokat véltem felfedezni.

20180424_050515.jpg

Együtt erő vagytok, Lóri? Milyen erő vagytok "együtt" komcsikkal, beteges mentalitású liberálisokkal, transzvesztitákkal? 

Meddig süllyedhet még a Jobbik? Meddig süllyedhetsz még Budai Lóránt? Nem értem, képtelen vagyok felfogni, hogy miként képes egy önmagát nemzeti érzelműnek tartó ember egymás mellett nézni az árpád-sávos zászlót, meg a székely zászlót a szivárvány színűvel? Miként képes egy egészséges szellemű ember közösséget vállalni rózsaszín köntösbe bújt ferde hajlamú idiótákkal, a szemkilövetőkkel, vagy a nemzetünk és keresztény értékeink beteges, elmeháborodott, tévelygő ellenségeivel?

30714525_820363878155368_2334997328847224057_n.jpg

30073528_817381735120249_4643861323129658585_o.jpg

30708914_817234461801643_6068350047210960935_n.jpg

30710887_817216468470109_8752223431542915_n.jpg

31108324_821081531416936_5579953899622313472_n.jpg

Kedves Budai Lóránt! Mindaddig, ameddig Te hiszel a mesékben, mindaddig, ameddig egy választásra készülve Te nem a dolgok lényegét ragadod meg, hanem a személyes sérelmeidet engeded diktálni és a sebeidet nyalogatod, mindaddig, ameddig elvtelenül, vagy értékrendedet akár meg is tagadva képes vagy közösséget vállalni feltételek nélkül bárkivel egy "tüntizés" eseményének ígéretes fotói miatt, csak azért, hogy ismét szerepelhess valamivel, addig ESÉLYTELEN vagy bármilyen győzelemre! Addig örökösen a vesztes jelölt szerepében kell tudomásul vedd négyévente, hogy... ismét buktál. 

 

süti beállítások módosítása