ÉBREDŐ JÁSZSÁG

ÉBREDŐ JÁSZSÁG

Mit jelent a baloldal "CSAK FELEFELÉ" szlogenje valójában?

2022. március 27. - MÉRTÉK L.

Létezik egy íratlan szabály, mely szerint légiutasként először saját magunkra kell feltegyük az oxigénmaszkot, amennyiben veszélybe kerül a repülőgép, amelyen utazunk és csökkenni kezd a nyomás a gép fedélzetén. Csak akkor tudunk segíteni másokon, ha mi már biztonságban vagyunk. 

Egy héttel a magyarországi választások előtt azt látni az állítólag "egységes ellenzéki összefogás" háza táján, hogy egyre több a kapkodás, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok sorozata, a mosakodás, a "nem is úgy értettem, ahogyan most értem, vagy ahogyan holnap fogom érteni" féle össze-vissza beszéd.

Egy héttel a magyarországi választások előtt egyre világosabb és egyre élesebbek a körvonalai mindannak, amit a baloldali "CSAK FELFELÉ!" szlogen jelent számukra. Ők egyetlen módon képesek "felfelé" haladni: ha a hazájukat és a magyar embereket lefelé taszítják a mélységek felé. Képtelenek a változásra. Képtelenek felismerni az idők szavát, képtelenek meglátni a lényeget. Mindent és mindenkit beáldoznának annak érdekében, hogy hatalomra kerüljenek.

Tudjuk: A Gyurcsány által kirakatba helyezett Márki-Zay Péter szerint sötétek vagyunk, trágyával etetett gombák vagyunk, ostobák vagyunk. Tudjuk: Márki-Zay Péter szerint az egészségügynek üzletnek kell lennie, ahogyan számára az is természetes lenne, hogy egy tőlünk független konfliktus (Orosz-Ukrán konfliktus) árát is a magyar emberek fizessék meg. 

Gyurcsány egyenesen gyávának és szar alaknak nevezi azt a magyar embert, aki nem akar belekeveredni más országok konfliktusába, Márki-Zay Péter pedig a világ legtermészetesebb dolgának tekinti azt, hogy amerikai megrendelésre, utasításra elvárásra a magyar emberek, vállalkozók az energiahordozóknak akár a 8-10-szeresét is fizessék. A nagy "összefogás egységes logikájának" ennyire futja:

A baloldal szerint egy "kellemetlenkedő" szomszéd legnagyobb büntetése azzal szabható ki részünkről, ha tökön szúrjuk magunkat.

Nem! Nem, kedves baloldali, álságos összefogást és még álságosabb egységet színlelő honfitársaink! Minden józan magyar ember számára Magyarország és a magyarság sorsa, jövője, biztonsága a legfontosabb.

Velünk nem lehet elhitetni, hogy az a legészszerűbb viszonyulás a szomszédaink konfliktusához, ha magunkra gyújtjuk a saját házunkat. 

Mi tudjuk, hogy a saját házunk/hazánk veszélybe sodrása, a saját életterünk felgyújtása, ellehetetlenítése sok-sok "szomszédunk" érdekét szolgálhatja, de semmiképpen nem a sajátunkat, nem a magyar emberekét.

A "baloldali összefogás" legkedveltebb szlogenje úgy hangzik, hogy "Csak felfelé!". Minden bizonnyal komolyan gondolják. Saját maguk számára. És ennek az lenne az ára, hogy az ők felemelkedésüket velünk fizettetnék meg. Ha már úgy is csak sötétben élő, trágyával etetett gombáknak néznek, miért ne gyújtatnák fel velünk a saját házainkat is? Ők elismerést kapnának "nyugati civilizált" megrendelőiktől, felfelé emelkednének és a mi házaink lángjainak füstje is felfelé szállna... Nekünk be kellene érnünk annyival, hogy romok alá kerüljön mindenünk, amit eddig megvalósítottunk, csak azért, hogy ők felfelé haladjanak.

Valóban ezt akarjuk?

fire-2946038_1280.jpg

 

 

 

Budai ugat, a karaván halad. Óriási kontraszt a Jászságban (is)!

 

A Jászság géniusza, Budai Lóránt ismét nagyokat mond (ír) a közösségi oldalán és képtelen felmérni, hogy azokkal a felvételekkel, amiket közzétesz, inkább szégyenkezni lehet, mintsem büszkélkedni.

Legutóbb éppen egy lakossági fórumon "szakmai beszélgetésen" szerepel, melynek meghívott szocialista vendége Ujhelyi István, az Európai Parlament képviselője volt.  

Most tekintsünk el attól, hogy Budai pár évvel ezelőtt még rácsok mögött szerette volna látni az összes szocialistát, tekintsünk el attól is, hogy mára már az első sorban ülve issza szavait azoknak, akiket pár éve a pokolba kívánt volna, tekintsünk el attól is, hogy Budai (ahogyan azt már évekkel ezelőtt is leírtam) bárkivel képes "összefogni" a hatalomért, tekintsünk el attól is, hogy akikkel most összefogott Budai, azok nemes egyszerűséggel trágyával etetett gombáknak nevezik a magyarok túlnyomó többségét, szóval tekintsünk el ezektől az apróságoktól.

De attól nem tudok eltekinteni, hogy egy "tekintélyes" vendég-előadóval megspékelt lakossági fórum  szakmai beszélgetés mindössze 13 (jól tetszenek látni: tizenhárom) embert tud kiváncsivá tenni. 

budai_ujhelyi.JPG

 A 13 érdeklődő úgy jött össze, hogy Budait, Szekeres Imrét, Eszes Bélát (Jánoshida újkezdetes géniuszát), Ujhelyi István meghívott vendéget és Kertész Ottó jelölt urat is beleszámoltam. Ja! Meg a fotóst is.

Ne csodálkozzunk! Ahhoz a kormányprogramhoz, amelyet a Gyurcsány által megrendezett összefogás dramaturg osztálya képes volt összehozni, még a tizenhárom érdeklődő is megbotránkoztatóan soknak tűnik.

Kerestem az érdeklődők között Gedei Józsefet is (úgy emlékeztem, ő is az összefogás oszlopos jászsági tagja), de közben eszembe jutott, hogy ő már korábban félreállt Budai csapatából és nem is szótlanul tette mindezt, hanem kiírta közösségi oldalára, amit gondol Budairól és annak bölcs döntéseiről. Gedei más szavakkal, de ugyanazt állítja Budairól, amit mi már évekkel ezelőtt megírtunk: Alkalmatlan.

Szóval így járnak azok, akik mindennel szembemennek, ami normális és életszerű. Így járnak azok, akik -ha kell- naponta tagadják meg saját értékrendjüket a hatalomért, így járnak azok, akik ellenzik a rezsicsökkentést, így járnak azok, akik felelőtlenül belerángatnák a magyarokat egy háborúba, így járnak azok, akik bármire képesek saját nemzetük ellen azért, hogy meg tudjanak felelni a globalista, neoliberális megbízóiknak.

Ugyanakkor nincs minden remény veszve, mert egyre többen ébrednek fel még azok közül is, akik eleinte bedőltek a Budai-féle szemfényvesztésnek.

Egyre többen tanúsítanak érdeklődést Magyarországon, így a Jászságban is az iránt, ami biztonságot, békét, tervezhetőséget, nyugodt, élhető jövőt kínál a magyaroknak.

Örömmel tapasztalom, hogy a megfontoltságnak, kiszámíthatóságnak, józanságnak nagyobb a vonzó ereje, mint a kalandorok, szerencsejátékosok, hataloméhesek megtévesztő, minden racionalitást nélkülöző őrültségeinek.

Pócs Jánosnak, és a Jászsági Fidesznek a lakossági fórumaira egyre többen látogatnak el. Tesszük ezt akkor is, ha a színlelt összefogás bajnokai trágyával etetett gombáknak tartanak minket.

pocs_forumok.jpg

 Mindenki tegye azt, amihez ért: A Fidesz kormányozzon, az ellenzék pedig kövesse a Ferit és hazudjanak reggel, délben, meg este.

Ha Magyarország előre megy, nem hátra, akkor a Jászság is előre megy, nem hátra!

 

A kompetencia és az igazság ellenségei hatalomra vágynak

Azt mondják, hogy az igazságot nem kell kitalálni, feltalálni. Az igazság önmagában létezik. Mindig csak a hazugságokat kell kitalálni.

Azt is mondják, hogy ha segíteni szeretnél az embereken, mondd el nekik az igazat.

Az igazság az, hogy nem csak Magyarországon, hanem világszinten dúl egy sokkal aggasztóbb háború, mint az, amelyet fegyverekkel vívnak. Az igazság az, hogy ma egy olyan háború napjait éljük, amelyet a felelősséghez, józansághoz és a természetes értékekhez ragaszkodók szellemisége vív naponta azokkal a szellemiségekkel, melyeknek gazdái az elhülyülést, a perverziót, az aberráltat, a fajtalankodót a szabadságra (szabadelvűségre) hivatkozva mentenék fel és neveznék modernnek, követendőnek.

Ez a beharangozott és erőszakosan hatalomra törekvő „szép”, „új”, modern szellemiség azokat kritizálja, akik az elhülyülés ellen tiltakoznak.

Tisza István mondta valamikor, hogy

„Nekünk a gondolkodás szabadságát a szabadgondolkodóktól (liberálisoktól) kell megvédenünk.”

Mert a liberálisok azt állítják, hogy ők nyitottak mások véleményére, csak hirtelen sokkot kapnak, ha kiderül, hogy vannak más vélemények is, és a sokat hangoztatott nyitottságuk jegyében mindent eltaposnának, elnémítanának, elfojtanának, megszüntetnének, ami ellenkezik az általuk reklámozott elhülyülésre való hajlandóság (rög)eszméivel.

Márki-Zay Péter, az „ellenzéki összefogás” (sic!) kirakatembere az egyik megtestesítője annak a „modern”, liberális idiótaságnak, amit minden áron le szeretnének gyúrni a magunkfajta normális magyar ember torkán. Gyurcsány csak kígyózik röhög a markában, hogy megtalálta a saját színjátékához a legmegfelelőbb kirakat-bohócot, aki még őt is képes felülmúlni az agymenésben.

A jászsági egyszerű ember tudja, hogy mi a neve annak az ételnek, amibe minden maradékot összetöltenek: Moslék. Ahogyan a jászsági ember azt is tudja, hogy mi a neve annak a politikai „szervezetnek”, amelyik a kommunistának, a liberálisnak, a zöldnek, az álkonzervatívnak és a neonácinak az összefogásából születik: Moslék.

És az ilyen moslék termeli ki bűzként magából a Márki-Zay fajzatot. Ez a fajzat mindenre (is) képes, hogy hitegetéseivel, megtévesztéseivel, megfelelési kényszerektől fűtötten minél több ember rokonszenvét elnyerje. Csakhogy a „csapattársainak” sokszínűsége miatt nem vállalhatja önmagát és saját egyéniségét (ha egyáltalán van neki egyénisége), hanem mindig az éppen jelenlévő hallgatóságának szeretne megfelelni. Ezért van az, hogy akár óránként is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz, vagy egyszerűen akkora badarságokat mond, hogy a szamár egyetemi tanárnak kezdheti érezni magát a közelében...

Attól most tekintsünk el, hogy Márki-Zay Péter államférfinak hiszi magát, de attól már nehezebb eltekinteni, amiket ez az "államférfi" itt-ott kimond a száján, vagy leír a közösségi oldalán..

Azt mondta (illetve írta), hogy

„Katolikusként nem támogatom, de államférfiként támogatom a melegházasságot”.

 

marki.JPG

Márki-Zay Péter el kellene döntse, hogy neki mi a SAJÁT véleménye bármiről és a saját véleményét kellene képviselnie. Egy keresztény, bibliai igazságokban hívő FÉRFI nem támogathatja a melegházasságot. Akkor sem, ha államférfi válik belőle. Mert az „államférfiúság” nem érvénytelenítheti Isten igazságát.

Bár igaz, volt a történelemben hasonló személy, aki nem csak hitte, hanem tudta is, hogy Jézus a Messiás, de hát úgy gondolta, hogy jól jön az a harminc ezüstpénz is… Judás volt ez az „államférfi”.

Én úgy gondolom, hogy mi, akik az elhülyülést a megfelelő helyre tudjuk száműzni az életünkből és semmiképpen nem tartjuk az idiótaságot, a romlottságot sem modernnek, sem követendőnek, ki fogjuk bírni még ezt a néhány napot a választásokig úgy, hogy közben belezörögnek a Márki-Zay félék nagyotmondásai a mindennapjainkba.

A választások után, egy elsöprő Fidesz-győzelem után pedig bízzunk benne, hogy nem jön MÁR KI ZAJ a színlelt összefogás és egységes "ellenzék" háza tájáról. 

 

Én úgy gondolom, hogy minden felelős és józan jászsági magyar ember tudja, hogy nem kiváltság, hanem hivatás számunkra, hogy a békére, a kiszámíthatóságra, a biztonságra szavazzunk most, amikor az őrültség szelleme szeretne teret hódítani a józansággal és a normálissal szemben.

Én úgy gondolom, hogy minden felelős és józan jászsági magyar ember képes a következő nemzedékben gondolkodni, míg  ezek a „nagy összefogást” eljátszó szerencsejátékosok csak a következő választásban képesek gondolkodni.  

Bethlen Gábor azt mondta, hogy „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”

Nekünk is meg kell tennünk április 3-án, amit lehet. Például lehet jól dönteni! Be lehet bizonyítani, hogy ez az egész összefogás egy álságos színjáték, mert jól fogunk dönteni és be fog bizonyosodni róluk, hogy csak a hataloméhség tartotta őket össze. A választások után apró darabokra fog törni a színlelt egységük. A darabokra törésnek igen sok előjelét, előszelét már érezni, észlelni lehet, pedig még van néhány nap a választásokig, de már érezhető, hogy alig bírnak egymással.

Mi maradjunk meg az Istenbe vetett hitünk mellett és hagyjuk, hogy az önmagukat istenítő emberek megmaradjanak Júdásként az utókor emlékezetében. Az ezüstpénzeiket már bizonyára megkapták a fő rendezőjüktől.  

Hiszek a Jászság józanságában!

Választások küszöbén állunk és nem utolsó sorban a szomszédunkban zajló háború kellős közepén.

Még mindig hiszek a Jászságban élő magyarok, a jászok józanságában, amiről már oly’ sokszor bizonyságot tettek a történelem során, főként olyankor, amikor válságos, nehéz időszak küszöbén kellett a jövőjüket meghatározó döntéseket hozzanak.

Márpedig többszörösen nehéz időszak következhet be a magyarok életében, hiszen nem elég, hogy a „nyugati” civilizáció „képviselőinek” egy jelentős része a természet törvényeitől és a normálistól teljesen eltérő ideológiák erőltetésével nyomul, de itt van még nekünk a közvetlen szomszédunkban zajló értelmetlen vérontás is, ami nem csupán morálisan gondolkodtatja el a józan magyar embert, hanem kétségtelenül gazdasági nehézségek forrása is lehet a jövőre nézve.

Akit nem vakított el a „baloldali összefogás” gyűlöletkampánya és aki higgadtan, felelősen képes gondolkodni, vélekedni az életéről, családjának jövőjéről, az bizonyára látja, hogy valóban miről szól majd az április 3-i választás.

Választhatunk a békét és biztonságot garantáló felelős kormányzás, valamint az össze-vissza nyilatkozó, kapkodó, bizonytalan, „nyugati perverz trendnek” megfelelni akaró, hataloméhes bagázs között.

Hiszek a Jászság józanságában! Hiszek a jászok felelőségteljes döntőképességében!

Április 3-án az egységes erőt képviselő, minden magyar ember sorsát és jövőjét a szívén viselő nemzeti kormánynak kell bizalmat szavazni, mert a másik oldalon csak a kapkodást, az összevisszaságot, az egymást követő felelőtlen nagyotmondásokat, a saját „partnereiket” is gyalázó nyilatkozatokat szeretnék eladni nekünk összefogás címen.

Példaként szolgálhat az egész Jászság számára Jászberény esete, ahol az összefogásként képünkbe hazudott „egység” csupán egyetlen dologra volt elegendő: Bebizonyították, hogy az egymásnak ellentmondó értékrendet valló politikusok képtelenek egy irányba húzni a közösség szekerét. Bebizonyították, hogy a mesterségesen és hazugságokkal szított gyűlölet talán elegendő lehet egy választási győzelemhez, de hosszú távon nem lehet biztonságot, békességet, kiszámíthatóságot teremteni egymásnak ellentmondó elvek és értékrendek mentén. Márpedig a baloldali, a szocialista, a liberális, a környezetvédő, illetve a neonáci soha nem lesz képes azonos elveket vallani, azonos elvek mentén dönteni és cselekedni.

Egy ilyen „katyvasz”-koalícióról, összefogásról előbb-utóbb kiderül, hogy képtelen a közösség érdekében dolgozni (ahogyan ez Jászberényben is kiderült), előbb-utóbb kiderül, hogy valakik fel kell adják, le kell mondjanak, vissza kell vonuljanak az induló csapatból, amelyet „összefogás csapataként” próbáltak eladni nekünk, és előbb-utóbb be kell érjük azzal, akinek a legvastagabb a képén a bőr és aki bármit elvisel, bármit eltűr, bármire képes, hogy hatalomban maradjon, vagy hatalomhoz jusson.

kollazs_1.jpg

Jászberénynek be kell érnie jelenleg egy Budai Lóránt szintű és kaliberű emberrel. Magyarországnak pedig be kellene érnie Gyurcsánnyal. Mert e két figurában vannak közös vonások is: Bármit, ismétlem, bármit képesek megtenni a hatalomért. Őket egyáltalán nem érdekli a magyar emberek életszínvonala, biztonsága, jövője, békéje, megélhetése. Őket csak a hatalom érdekli és a saját egójuk.

De én hiszek a Jászság józanságában!

Budai a nagy dumás...

Bizonyára minden jászsági ember emlékszik az elmúlt évekre, azokra az évekre, amikor a mi feketemellényes, bakancsos, nagyon-nagyon nemzeti érzelmű "budailórink" még nem volt Jászberény polgármestere.

Bizonyára minden jászsági emlékszik arra, amikor a mi budailórink értett mindenhez a bevándorlás kezelésétől, a vendégmunkásokon át a jászsági, vagy jászberényi útépítésig, értett a fejlesztésekhez, beruházásokhoz, értett az állatvédelemhez, a szociálisan rászorulók életminőségének javításához. Egyszóval mindenhez értett és a közösségi média felületeit sem kímélte, bőven elárasztotta fényképekkel minden vélt, vagy valós problémáról. Beleértve saját személyét is, mert magáról is szép számmal osztott meg fotókat. Valószínűleg már akkor tudta, hogy ha problémákat tesz közzé, akkor saját magát is reklámoznia kell két kátyú között, mert Ő is egy valós problémája a Jászságnak, Jászberénynek.

Nos, a mi mindenhez is értő budailórink, aki eget-földet megrengető megvalósítások lehetőségét vizionálta akkor, amikor még csak a duma szintjén kellett képviselni bármit, egyre halkabbá válik, amikor már adott a lehetőség számára, hogy bizonyítson.

Budai polgármester úr azt hiszi, hogy még mindig a szédítő dumák megtévesztő varázserejének korszakát éli és bármilyen nevetséges kerti munkát úgy tálalhat, mintha az lenne a világmindenség egyik legnagyobb városi fejlesztése.

Budai egyszerűen szánalmas. Mondtuk ezt mi már a kampányban is, hogy szánalmas, amit művel, de legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy amikor "helyzetbe kerül", akkor sem lesz többre képes, mint egy-egy kupakgyűjtő kampányakció nagyságával felérő teljesítményre.

Két nappal ezelőtt Budai a közösségi oldalán a következő bejegyzéssel kápráztatta el a jászberényieket:

"...megtörtént a Szent Imre herceg úti híd lábánál álló Nepomuki Szent János szobor megújított környezetének és az újonnan kialakított Dembinszky utcai parkosított kerékpáros pihenőnek műszaki átadása."

budai_kockako_4.jpg

Ennek az embernek van képe kiállni és városzerte sikerként, műszaki átadásként kürtölni 69 db (!!!!!) járólap elhelyezését, négy pad és egy kerti asztal felszerelését és néhány lépcsőfok kialakítását egy parkban. Ez a "fejlesztés" még egy hétköznapi ember kertjében is egy sovány teljesítmény, amire egy egyszerű munkásember a saját portáján belül is képes. Akár évente többször is. 

És erre a munkára (ami egyébként még befejezetlen) képes a mi budailórikánk azt írni a bejegyzésének a végére, hogy:

"Kedves jászberényiek! Használják egészséggel!"

Ez a teljesítmény, kedves Budai? Ennél még a kupakgyűjtésből is több haszna származott valakinek..., amit polgármesteri cím és fizetés nélkül képes voltál produkálni. Miért nem maradsz meg azon a szinten, amelynek feladatkörét képes vagy ellátni? Ott, azon a szinten még hasznos is lehetnél a társadalomnak, bár egyes vélemények még ezt sem tartják teljesen biztosnak...

Egyszerűen nem találok szavakat és csak halkan kérdezem a jászberényi jóérzésű emberektől, hogy mikor veszik már észre, hogy Jászberény élére egy hozzáértő. felkészült emberre van szükség, nem egy álművelt, politikai nagyotmondó kalandorra.

Ébresztő, emberek!

budai_kockako_1.jpg

budai_kockako_2.jpg

budai_kockako_3.jpg

budai_lepcso.jpg

 

budai_szobor.jpg

 

Ha Jászberény lakóival ezt meg lehet etetni, akkor én is azt mondom a mi géniusz polgármesterünket idézve:

"HASZNÁLJÁK EGÉSZSÉGGEL!"

U.I. Ne feledjenek gumicsizmát is vinni magukkal, hogy a szoborig el tudjanak jutni és a padok valamelyikén megpihenhessenek.

 

 

Amikor a tettek beszélnek

Sajnálatos módon leégett Jászberény egyik legnagyobb üzemének, a Jász Plasztiknak egy részlege.

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere, egykori (választási győzelme előtti időszakban tanúsított) aggodalmaival ellentétben, amikor még a a Jászság minden létező és nem létező bajáért aggódott, most egy halvány "közönöm a tűzoltók munkáját"-tal letudta a dolgot. A biztos polgármesteri szék bársonyának melegétől már nem is annyira fontos számára a sok - esetleg veszélybe kerülő - munkahely biztonsága, ahogyan a város egyik nagy üzemének az elszenvedett kára sem mozgatja meg a polgármestert. 

lori.JPG

Ezzel szemben a Jászság országgyűlési képviselője a helyszínre sietett, intézkedett, a Magyar Kormány segítségét, támogatását kérte és annak ígéretét meg is kapta, hogy mielőbb újra talpra állhasson és újra működhessen a leégett részleg.

pocs.JPG

Aki még mindig nem látja az égbekiáltó különbséget, aki még mindig a látványra ad többet, mint a tettekre, az megérdemli a sorsát Jászberényben.

Ébredj, Jászberény!

Bobák, a hangulatkeltő

Mindig is azt vallottuk, most is azt valljuk, hogy Jászberény nem engedheti meg magának, hogy a csőcselék kezében legyen a városvezetés, most is azt valljuk, hogy Jászberény sokkal többet érdemel annál, minthogy félanalfabéták és haszonleső, semmihez nem értő alkoholisták emberek mutassanak irányt, vagy olyanok tervezzék a jövőnket, akik a tegnapjukra sem emlékeznek.

Látjuk, hogy Bobák úr, akit nem a választók, hanem a baráti köre helyezett pozícióba, igen sérülékeny lelkével szóvá tette, hogy a választókat neveztük csőcseléknek. Pedig nem. Őt tartjuk csőcseléknek és azokat, akik egy ilyen kaliberű embernek mozgásteret biztosítanak. És szerintünk őt és azt a fajtát, akik egyszer jobboldaliak, máskor demokraták, harmadszor pedig baloldaliak, mindig is csőcseléknek fogjuk tartani. Főként akkor, ha a legtöbb dicsőségüket alkohol hatása alatti mámoros állapotaikból tartják fontosnak megosztani a nagyérdeművel.

Bobák úr szóvá tette ( együk meg azt a picinyke kis sérülékeny lelkét), hogy a "fidesz csőcseléknek nevezett több ezer szavazót.

bobak.JPG

Elérkezett az idő, hogy pontosítsunk:

1. Nem a Fidesz, hanem az Ébredő Jászság oldalának szerkesztői nyilvánítottak véleményt a jászberényi szavazás eredményeiről.

2. Az Ébredő Jászság oldal szerkesztői nem a 8327 Budaira szavazót tartja csőcseléknek, hanem azt a városvezetőt, akikre ezek az emberek megtévesztetten szavaztak.

3. Bobák Zsolt még ebbe a kategóriába sem illeszkedhet, hiszen ő úgy jutott pozíciókhoz a megszavazott csőcselék barátainak jóvoltából, hogy semmivel se szolgált rá a pozícióinak elnyerésére. Hacsak Jászberény elitje nem a közösségi oldalakra feltett sörözéses-bulizásos képek alapján voksolt.

bobi_1.jpg

bobi_2.jpg

bobi_3.jpg

4. Bobák Zsolt jobban tenné, ha nem sértődne, hanem tudatosítaná magában, hogy az a nemzeti oldal, amit ő pénzért, hatalomért, teljesítmény nélkül elérhető rangokért otthagyott, létezik. Bobák Zsolt jobban tenné, ha tudatosítaná magában, hogy a gerinces emberek, az elvük mellet kitartó emberek gerince nem takonyból, vagy gumiból van, és általában az egyenes gerincű emberek a "bobákzsolt" féléket csőcseléknek tartják. 

5. Bobák zsoltnak szembe kell néznie azzal, hogy azok az emberek, akik erkölcsi értékrendet vallva élnek, csőcseléknek tartják azokat, akik ittas vezetés közben gázolnak, akiket egyik munkahelyről lopás, másik munkahelyről alvás miatt menesztenek. Létezik az a társadalmi réteg, amelyik a nem véletlen folytán, hanem sorozatosan bűnöket elkövető embert csőcselék kategóriába sorolja. Akkor is, ha ez Bobáknak nem tetszik, vagy kényelmetlen. És ez nem politikai meggyőződés kérdése, hanem egy társadalmi réteg véleménye. A Jászságban is létezik ez a réteg... Bobák Zsolt szomorúságára.

5. Ha Bobák Zsoltnak agya az állandó söradag hatása miatt nem képes távolabbra látni, mint a Fidesz, akkor a holnap reggeli -feltételezett józanabb- állapotában reménykedve kérjük, hogy vessen egy pillantást abba az irányba, ahol az általa cserbenhagyottak végzik elszántan dolgukat. Mert léteznek ilyenek. Az a nevük, hogy "Mi Hazánk Mozgalom".

Szeretnénk még egyszer pontosítani, leszögezni, hogy nem a jászberényieket gondoljuk csőcseléknek, hanem inkább úgy fogalmaznánk, hogy Jászberény tudatlanságból, vagy éppen megtévesztés miatt a csőcselékre szavazott.

Reméljük, így már egyértelműbb lesz Bobáknak is (bár nehezen hisszük, hogy bármit képes értelmesen és valóságában felfogni), hogy ne keltsen hangulatot, miközben nem a népről, hanem róla van szó. És abban is reménykedünk, hogy ha ma képtelen rá a sok sör miatt, holnap reggel talán felfogja a jelenlegi bejegyzésünk tartalmát. Legalább egy-két óráig, ameddig ismét nem borul teljes ködbe az agya a sok sör miatt.

És most is azt harsogjuk, hogy Ébredj Jászberény és takarítsd el a csőcseléket a város éléről, ameddig nem késő! Mert van a fideszen kivül is alternatíva. Nemzeti, hazafiakból álló alternatíva...

 

 

Egy beszédes videóhoz....

Valahányszor a (jászsági dolgokat illetően is) a Fidesz mellett szóltam, az nem feltétlenül a Fidesz iránti „rajongásom” jele volt, mint inkább olyan irányú aggodalmamnak akartam hangot adni, mely szerint létezik a Fidesz-vezetésnél is sokkal aggasztóbb változata a jászsági dolgok alakulásának.


Súlyosnak, aggasztónak tartottam annak a puszta lehetőségét is, hogy Budai Lóránt kerüljön a hatalom közelébe. Talán már százszor leírtam, de lehet, hogy nem elégszer: Budai egy labilis, kiszámíthatatlan, köpönyegforgató és a hatalom érdekében bármire képes ember, aki borzalmas csalódásokat fog okozni még a támogatóinak is, amennyiben a hatalom közelébe kerül. Igazam lett.


Ellenzéki jelöltként üres beszédekkel etetett minket Budai, melyek szerint védte a kisembereket, a nagybetűs igazság egyetlen hiteles élharcosaként ajánlotta magát Jászberényben. Minden ellen harcba szállt, amit az előző vezetés tett, vagy szándékozott tenni.


Novemberben viszont – immáron hatalomra kerülve – minden szerződést felbontott, minden projektet leállított, minden támogatást befagyasztott, amit a leköszönő fideszes városvezetés hagyott hátra.

Ma már Jászberényben nincs pénz oktatásra, beteg gyerekekre, nem jut csángó fesztiválra, kulturális programokra, sportra, vagy médiára, csupán egyetlen dologra maradt pénz: közel 20 millió Ft kifizethető annak a magánterületnek a kisajátítására, amelyről Budai fennhangon hirdette a kisemberek „védőszentjeként”, hogy erre a területre nincs szüksége a városnak.

Budainak semmi jóra nem volt szüksége, ha nem ő lehetett a megvalósítója, de most bármilyen rosszra áldoz közpénzből, ha azt ő költheti el. Költői a kérdés: Van az a pénz, amiért hirtelen már nem előnytelen a városnak egy rossz beruházás, vagy telekvásárlás?

Meg kell nézni az alábbi videót, amit három évvel ezelőtt Budai saját kezűleg készített showműsorainak egyik epizódjaként és a cím, amit ő maga adott a videófelvételének, önmagáért beszél:


Magánérdek, vagy közérdek?

https://www.youtube.com/watch?reload=9&v=oOhb-JoMD2g&t=58s

budai_video.JPG


Ami három éve előnytelen volt Budai szerint a városnak, az mára mitől vált előnyössé akkor is, ha 20 millió adóforintba kerül a megszorítások idején?


Magánérdek, vagy közérdek? – kérdi ma jogosan Jászberény. Budaitól kérdezzük pontosan úgy, ahogyan ő kérdezte pár évvel ezelőtt a szánalmas videófelvételén.

Most ne kérdezzen. Most válaszoljon a Jászság tetovált géniusza. Ha nem túl kényelmetlen számára… és ha meg tudja tenni dadogás nélkül.


Ébredj, Jászberény!

Jászberény, FIGYELEM! Budai nem tudja, Gedei nem érti!

Olvasom Jászberény új polgármesterének üzenetét, miszerint a jászsági országgyűlési képviselő és a jászberényi fideszes frakcióvezető „hazugságairól” számolt be a Jászsági Térségi Televízió stúdiójában. Amikor Budai Lóránt mások hazugságairól szól, az viccesebb, mint az, amikor a legnagyobb fejű bagoly nevezi nagyfejűnek a verebet.

Ha valami nagyon távol áll Budaitól, akkor az a hitelesség és az őszinteség. Mindenki tudja Budai Lórántról, hogy ő nem más, mint az elveit az érdekei és a pénztárcája szerint váltogató megélhetési politikus. Pont. Ő ennyi. Nem több és nem is kevesebb.

Én már akkor mondtam róla, amikor senki sem hitte a baráti körből, akkor mondtam róla, amikor még a fekete mellényes, bakancsos, neonáci masírozásaival akart ismertté válni, hogy ez az ember képes lesz bármire, képes lesz akár a balliberális söpredékkel és a szemkilövetők barátaival is összefogni a megélhetéséért. És nekem lett igazam.

p6a2142.jpg

Budainak semmi sem drága, így összefogott azzal a Gedeivel, aki Gyurcsány mellett igen-igen megtanulta a megszorításokat. Annyira megtanulta, hogy számára nem is létezik más út, csak a sanyargatás, csak a megszorítás. Hiszen annak idején Gyurcsánnyal együtt megszavazta a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, elkergette a sokak megélhetését jelentő munkáltatókat Magyarországról, és most ismerve az őszödi böszme pártjának megvetését a közösség részéről, talált egy bohócot a Budai személyében, aki nem ért semmihez, de arra felhasználható, hogy a szemkilövetők pártja visszalopakodjon a jászberényi hatalom közelébe.

Már a vak is látja Jászberényben a városvezetés valóságát, de Budai Lóránt még mindig elhiszi magáról, hogy ő vezeti Jászberényt.

Jászberény! Ébresztő! A Jászság fővárosát nem Budai vezeti, hanem a DK-s Gedei alpolgármester. Az a Gedei, aki már volt polgármestere Jászberénynek, polgármestersége végén a várost adóssággal adta át. Olyan adósággal, amit a Fidesz kormány átvállalt annak idején.

Hallom, olvasom, hogy most azok elégedetlenkednek, akik nem képesek különbséget tenni 15 milliárd forint fideszes támogatás és az esetleges gépjárműadó csökkentés között. Mert Jászberénynek a Fidesz 15 milliárd forint támogatást juttatott eddigi kormányzása ideje alatt és valószínűnek tartom, hogy további milliárdok fognak érkezni fejlesztésekre akkor is, ha ezt néhány félkegyelmű önjelölt nem érti és nem értékeli.

Jászberény „új” vezetősége vagy nem akarja, vagy nem képes felfogni a lényeget:

2019 novemberben a járvány okozta válságnak és a gépjármű adó elvonásának híre sem volt, de a Budai-Gedei tandem mégis MINDENT ELVETT, MINDEN TÁMOGATÁST ZÁROLT. Hatályos, aláírt szerződéseket bontottak fel, több évtizedes múltú civil szervezetek ellehetetlenítéséről döntöttek. Ehhez értenek. Mások felépített erődítményének a szétbarmolásához.

Jászberény! Figyelem! Ezek a megszorító, sanyargató intézkedések NEM MOST, NEM A JÁRVÁNY MIATT, hanem TAVALY NOVEMBERBEN történtek!

Erre nincs és nem is lehet magyarázata Budainak. Mint ahogyan arra is csak egyetlen magyarázata létezhet, hogy a város vezetését átengedte a szemkilövető Gyurcsány hű barátjának, Gedeinek: Budai belátta, hogy nem ért a városvezetéshez. Alkalmatlan rá. Becsapta a szavazókat, becsapta a bajtársait, megtagadta az egykori elveit és becsapta saját magát is.

Fél évig hallgattam, fél év elegendő idő ahhoz, hogy egy józan ember megállapíthassa, merre tart városa az „új” vezetés által. Most már tagadhatatlan tény, hogy Jászberény a szakadék felé sodródik a Budai-Gedei páros által.

Jászberény egyet tehet! Megállítja ezt a két ámokfutót és nem engedi, hogy teljesen tönkre tegyék a városunkat.

Budai és Gedei pedig egyet tehetnek: Vegyék tudomásul, hogy a Mi Hazánk jászberényi politikusa, Dobrán megkerülhetetlen lett a jászberényi döntéseket illetően és Isten segítségével ez a jövőben erősödni fog. 

Budai és a "szövetséges" alpolgármesterek az esténként tartott egyeztetéseiken ne azon aggodalmaskodjanak, hogy a "mihazánkos" Dobrán hova fog szavazni. Budai és alpolgármesterei a következő -fontos döntésekről szóló- ülést ne egy nagyterembe szervezzék, ahova megint oda lehet csődíteni a bekiabáló "demokratákat", hogy nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra, hanem végezzék tisztességgel a dogukat. Mert ha nem tudná Budai, a választópolgárok azért választanak vezetőket, képviselőket, hogy ne kelljen üléseken részt venniük és bekiabálniuk, hanem a VÁLASZTOTT képviselők a nevükben döntéseket hozzanak. Dobrán urat valakik megválasztották és nem illik egy másik tábor toborzott bekiabálóinak nyomást gyakorolni rá, vagy bárki másra, aki nem úgy, vagy nem azt gondolja, mint Budai. 

Jászberény "új" polgármestere és cinkosai nem értik, hogy az önkormányzati üléseket nem illik lezülleszteni az utcai fekete mellényes, bakancsos masírozások, erődemonstrációk szintjére. Tudom, hogy ők (csak) ehhez értenek a legjobban, de fel kellene nőni a feladathoz. Ez nem az a játszótér, ahol következmények nélkül megtehetnek bármit és a nézők sem a fekete bakancstól megrettenő roma-telep kiszolgáltatott lakói. 

Az elmúlt fél éves mérleg a következőket mutatja Jászberényről:

Budai nem tudja, hogy nem ért semmihez. Gedei nem érti, hogy belőle nem kér Jászberény.

Jászberénynek tudnia kell, hogy mi a dolga.

Ébresztő!

 

 

Jászberényben egyre hangosabb a kiáltás: Csalódtunk!

Hosszú ideje hallgatok. Másokkal ellentétben tudom, hogy ha valakinek a többség szavaz bizalmat, akkor annak meg kell adni az esélyt, hogy bizonyíthasson. Első sorban azoknak kell(ene) bizonyítson, akik bíztak benne. Azoknak kellene bizonyítson, akik nem tudták, hogy a tetovált testet eltakaró öltöny és nyakkendő nem szünteti meg a tetoválásokat, ahogyan a szépen csomagolt, fontoskodó ígéretek és az álkomolyság nem szünteti meg a képzetlenséget, az alkalmatlanságot, a lelki sivárságot.

budai_tetko.jpg  

Én már akkor tudtam, hogy Budai teljesen alkalmatlan Jászberény vezetésére, amikor még abban a luxusban lehetett része, hogy a felszínes, populista ígéreteit nem lehetett számon kérni rajta. Honnan tudtam? Onnan, hogy ismerem azt az embertípust, azt a szellemiséget, amit Budai Lóránt, Jászberény jelenlegi polgármestere testesít meg.

Több, mint fél éve egyetlen szót sem szóltam társaságban, egyetlen sort sem írtam Jászberényről, illetve Jászberény „új” polgármesteréről.

Most, amikor már nem csak a saját hangomat hallom, hanem egyre hangosabban szól azok elégedetlensége is, akik bíztak benne, elérkezettnek látom a pillanatot, hogy elmondjam, leírjam, mi a véleményem arról, amit Budai művel, immár polgármesterként. Budai Lórántnak meg kellene érteni az alábbiakat:

  • Talán nincs nagyobb bűn egy frissen választott vezető esetében, mint az, amikor kiderül róla, hogy nem hiteles, hogy léha. Mert a léhaság homlokegyenest ellenkezik a méltósággal.
  • Az okoskodó mindentudó embertípus nyavalyája, hogy mindenben a jártas látszatát akarja kelteni, miközben semmiben sem jártas. A „nagyság” látszata előbb csak középszerűvé teszi az embert, azután pedig egyenesen a megvetendő kategóriába sorolják.
  • Nem feltétlenül kell örülni a pillanatnyi sikert hozó csodálatnak akkor, ha az a csőcselék csodálata. Ameddig a csőcselék ostobasága képes elvarázsolt állapotba sodorni a bűvész látványától ámulatba esőket, addig az okosabb rájön a csalásra.
  • Nagyon nagy baj, amikor valaki semmire nem használható, de mindenre alkalmas szeretne lenni.
  • Amikor hazudik az ember, beszédének tartalma nem válik igazzá attól, hogy értelmes arckifejezést próbál erőltetni magára, mintha igazat mondana.
  • A hasznos tevékenységet nem mímelni kell. A tetszeni vágyás kaméleonjai határtalanul nevetségesek.
  • Egy vezetőnek illene beérni a cselekedetekkel és be kell érnie azzal, amit mások mondanak róla, nem kell elismerést összekoldulnia.
  • Az egyszeri hazugságnak, az egyszeri be nem váltott ígéretnek, az egyszeri csalásnak a későbbiekben igen sok csalásra van szüksége azért, hogy fenntartható legyen ideig-óráig, de a levegőből készült építménynek előbb-utóbb össze kell omolnia.
  • A hamis sohasem lehet időtálló; a nagy ígéretek magukban annyira elegendők, hogy gyanússá tegyék az ígérgetőt. A bizonyítási és önigazolási kényszer is gyanakvóvá teszi az értelmesebb szemlélőt.
  • Egyetlen bálványt sem az arany, vagy az értékes anyag tesz bálvánnyá, hanem a bálványozója.
  • Szokott kudarca a feldicsértnek, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményt. A valóság sohasem ér fel az elképzeléssel, mert könnyű gondolatban magunkra ruházni minden tökélyt, de nehéz elérni.
  • A tökéletesség nem a mennyiségben van, hanem a minőségben. Ami igazán jó, mindig kevés és ritka; a gyakoriság értéktelenné teszi a dolgokat. Ez igaz akkor is, ha Budai nem így gondolja, amikor a közösségi oldal virtuális világában éli életét.

csopp.JPG

Budainak 2018-ban megjósoltam az országgyűlési választások eredményét. Igazam lett. Budainak az elmúlt években megjósoltam, hogy mi lesz a sorsa a pártjának, a Jobbiknak. Igazam lett.

Budainak megjósolom, hogy mandátuma közben már nagyon el fog fogyni a levegőre épült „népszerűsége”, mert az alkalmatlanokról hamar kiderül, hogy képtelenek arra, amire önjelöltként vállalkoztak.

Budai Lóránt alkalmatlan Jászberény vezetésére. A választásokig nem tudtam bizonyítani, csak feltételeztem. Most ő saját cselekedeteivel bizonyítja.

Jászberényben egyre hangosabb a kiáltás: Csalódtunk!

capture_1.JPG

Biztos vagyok benne, hogy Budai is csalódni fog a jászberényiekben. Egyre többen fogják szembesíteni azzal, hogy nem alkalmas a város vezetésére. Budai magára fog maradni az önmagáról kifelé kürtölt "képességeivel", véleményével. De ez már senkit nem fog érdekelni. Jászberényben sem.

süti beállítások módosítása