"A fogait ki kéne verni" - megrángattak egy tüntetőt Tusnádfürdőn
2017. július 22. írta: MÉRTÉK L.

"A fogait ki kéne verni" - megrángattak egy tüntetőt Tusnádfürdőn

Az Orbán-ellenes média bérenceinek mindig szerencséjük van. Nehéz rá magyarázatot találni, hogy miként sikerül nekik mindig pont ott felvételeket készíteni, ahol provokátorok próbálnak megzavarni egy-egy miniszterelnöki beszédet. Meg se fordul a fejemben, hogy azt feltételezzem, hogy előre tudják, ki hol fog hangot adni nem tetszésének. Neeeem. A ballib média operatőrei mindig "véletlenül" vannak pár méteres körzetében a balhénak.

Azért az is sokat mond el a ballib médiát múködtetőkről, ítélőképességükről, hogy sokkal nagyobb teret biztosítottak és sokkal többet foglalkoztak a több tízezres érdeklődőt vonzó miniszterelnöki beszéd során az EGYETLEN tiltakozó hölggyel, aki teljesen véletlenül -bár saját bevallása szerint erdélyi származású- Budapestről érkezett Tusnádfürdőre...

Szánalmas társaság tiltakozóval, médiával együtt...