Nyílt levél Budai Lórántnak
2018. január 12. írta: MÉRTÉK L.

Nyílt levél Budai Lórántnak

Kedves Lóránt!

   Úgy döntöttem, hogy ezennel nyílt levélben szólok hozzád és -bár nem először teszem- még egyszer elmondom, hogy mit gondolok rólad és a megfogyatkozott csapatodról.

   Nem szükséges felfednem, hogy ki vagyok, hiszen úgy is tudod, vagy legalább sejted. Nem én fordítottam hátat Neked, én ugyanazon állásponton maradtam, ugyanazt képviselem, mint eddig. Itt kettőnk közül Te fordultál el egy teljesen más - és évekkel ezelőtt még általad is vállalhatatlannak tartott- irányba. Szóval hátat fordítottál egykori önmagadnak és ezek alapján igen sokan nem tudjuk eldönteni, hogy ki is vagy Te valójában?

   Tudod mi az érdekes? Az, hogy álszent áldozatként rinyáltok egyesek névtelensége, trollkodása miatt, miközben ugyanazt teszitek ti is nagyon sok álnéven szerepelve, trollkodva a közösségi oldalakon. Továbbá azt gondolom, hogy amennyiben nem közszereplő egy ember, nem feltétlenül kell vállalnia a nevét a véleményéhez, mert kára származhat belőle... Például, ha egy közeli embered beosztottja... Tudod miért nem vállalom fel a személyemet a teljes nyilvánosság előtt? Mert ismerem a maradék társaságotokat, akik még nem hagytak ott a köpönyegforgató, gerinctelen magatartásotok miatt és ha senki más nem tudja, én tudom, hogy a nem túl távoli múltban felvett báránybunda alatt amibe a nép pártjára állásotokkal belebújtatok, milyen szörnyetegekre jellemző farkastermészet lakozik.

   A névtelenségről még csak annyit, hogy akár tetszik a magadfajtának, akár nem, a választások napján minden egyes jászsági szavazó, aki élni fog szavazati jogával - így én is- , el fog menni, be fogja húzni maga mögött a szavazófülke függönyét és NÉVTELENÜL fogja odafirkálni az X-et egy jelölt neve mellé... És lészen nagy pofára esésed akkor (is)!

   De látom, az X-ek húzogatásának tekintetében Te sem állsz rosszul. A közösségi oldaladon egyszerre négy X-szel sikerült leírnod több, mint HÚSZEZER (!!!) jászsági embert négy településről:

unnamed.jpg

   Hát mit mondjak erre Lóránt? Enyhén szólva, kicsit fura módon értelmezed a demokráciát, amire oly sokszor hivatkozol újabban (a múltban azért nem rajongtál ennyire a népuralomért).  Meddig gondolod, hogy a rögeszméiddel, üldözési mániáddal el lehet menni? Hogy képzeled, hogy a számodra kedvezőtlen, vagy nem szimpatikus vezetői miatt EGÉSZ TELEPÜLÉSEK NEVEI MELLÉ negatív X-et tehetsz, minősítve ezzel -akarva-akaratlanul- az illető település teljes lakosságát?

   Miért akarsz te mindig "rátelepedni" mások rendezvényére, mások fárasztó és költséges szervezői kész munkájának csak a hasznát és a villogási, szereplési lehetőségét kihasználni? Munka, energiabefektetés és bármilyen áldozat nélkül... Miért nem szervezel a csapatoddal nagy rendezvényeket? Esetleg attól tartasz, hogy nem lesz jelen rajtatok kívül senki és félreérthetetlenné válik a szín tiszta valóság, hogy hány ember vállal közösséget veletek?

   Mondd Lóránt? Ki a tanácsadód? Vagy egyedül találod ki ezeket az óriási mellélövéseket, kapufákat?

- Ha már a demokráciánál tartunk, akkor a fenti képen megörökített hozzászólást miért távolítottad el a bejegyzésed hozzászólásai közül?

- Ha már a demokráciánál tartunk, azt a jobbikos bajtársat, aki egy jászágói lakodalomban együtt mulatott a fideszes képviselővel, miért kellett pár évvel ezelőtt szőnyeg szélére állítanod Szolnokon a demokráciától dagadó megyei jobbikos kollégáiddal és miért kellett kizárnotok a pártból? Ha egy jobbikos közös lagzin mulat egy fideszessel, másnap ki kell zárni a pártból? Szerinted ez a demokrácia? Lóránt! Mire lennétek képesek, mit művelnétek, ha véletlenül hatalomra kerülnétek? Szerencsére ez a veszély nem fenyegeti ma Magyarországot!...

- Ha már demokráciánál tartunk, mikor érted meg, hogy egy jelöltet a polgármesteri székbe csak a nép, a többség akarata juttathat és nem a Te álmaid, vagy fikcióid? Mikor érted meg, hogy nem vezényszóra határolódnak el tőled a települések, intézmények vezetői, hanem azért mert ISMERNEK és A DEMOKRÁCIÁBAN JOGUK VAN ELHATÁROLÓDNI BÁRKITŐL. Nehéz megérteni? Írjam le többször?

- Ha már a demokráciánál tartunk, mikor mersz szembenézni "demokratikusan" a valósággal? Például azzal, hogy Jászkiséren a te csapatod idézte elő az időközi választások szükségességét, majd ugyanennek a csapatnak köszönheted, hogy az időközi választáson akkorát buktatok, mint az ólajtó. Jászszentandráson hasonlóan elbuktatok. 

   A szín tiszta valóság az, hogy neked nem a Fidesztől és Pócstól kell tartanod, hanem sokkal inkább a sajátjaidtól, akik egyre többen fordulnak el tőled névvel, vagy névtelenül... mert hiába sajnáltatod magad és próbálod magad áldozatként bemutatni olykor, azok az emberek, akiknek az eszük a helyén van, tudják, hogy a szavazatokat, a szimpátiát és az elismerést nem lehet megvásárolni, vagy kikényszeríteni. Ezeket csak megfelelő felelős munkával és eredményekkel lehet kiérdemelni. 

   A jászkiséri és jászszentandrási időközi választásoknál tényszerűbb eredményre nincs szükség. És a történelem ismételni fogja önmagát most, április 8-án is. EZ AZ IGAZSÁG! Csakhogy ennek a "demokratikus" felismeréséhez politikai érettségre lenne szükség, ami teljes mértékben hiánycikk a jelenlegi "néppártosodó" jászsági jobbikos homokozóban. Mindaddig, ameddig nálatok nagyobb kaliberű és sokkal jobb képességű jelöltekkel nem tudtok előrukkolni.

   Akik sorban hátrálnak ki a jászsági Jobbikból és fordítanak hátat neked, azok mind ugyanazt gondolják rólad:

mv5bmjk0mdy4owmty2ixyi00m2y1ltkzmjytyzk2njnjngmxngzlxkeyxkfqcgdeqxvymdyxmtuwng_v1.jpg