Eszes Béla és a hitelesség...
2018. március 08. írta: MÉRTÉK L.

Eszes Béla és a hitelesség...

Léteznek becsületes emberek és vannak, akik a becsületes ember látszatát szeretnék kelteni több-kevesebb sikerrel, miközben a hangosan vallott eszméikkel szöges ellentétben van minden cselekedetük. Ezek a megtévesztés nagymesterei.

A Jászság egyik ilyen „nagymestere” Eszes Béla, Jánoshida polgármestere, az LMP-vel (és még ki tudja kikkel) frissen szövetséget kötő Új Kezdet nevű képződmény országgyűlési képviselőJELÖLT-je.

Azt suttogják mostanában, hogy Eszes úr (bár a nevét a cselekedeteivel naponta megtagadja) sorra járja a jászsági polgármestereket. Azt mondja, tudja, hogy egyéniben Pócs János képviselő úr nyeri a megmérettetést, de neki a sokadszor és sokadik színben újrakezdő Új Kezdet elnökétől Gémesitől ígérete van, hogy ha ő jó eredményt ér el, akkor előre kerül a listán és bejut a Parlamentbe (szerintem úgy, ahogyan eddig is bármikor: látogatóként). Azt is mondja, hogy a Jászságnak igazi eredmény lenne, ha két képviselője lenne. (számára egyetlen dolog lényeges: az, hogy Ő mindenképpen bekerüljön, kerül, amibe kerül).

A mi Bélánk még hisz a mesékben, pedig jobb lenne, ha tudná, hogy Gémesi és Szél Bernike mindenkinek ugyanazt mondja, ugyanazt ígéri. És jobb, ha tisztában van azzal, hogy  általában a politikában nem szokták hagyni, hogy a farok csóválja a kutyát, márpedig belőle, ha ellenzékiként be is kerülne, csak egy puha farok lehet.  Nem hiszem, hogy ezt Eszes Béla ne tudná. Annál azért több magához való esze van neki. Csakhogy Őt már rég nem érdekli, hogy mi jó a Jászságnak. Őt egyetlen dolog értdekel: az, hogy mi jó személyesen neki, az, hogy szabaduljon a jánoshidai emberek nyűgeitől- ahogyan erről szűk körben már rengeteg alkalommal beszámolt.

Eszes Béla egyre bátrabban hangoztatja, hogy a képviselőnek nem lobbizni kell, hanem a parlamentben törvényt hozni. Pedig sokszor kérte az elmúlt években Pócs Jánost, hogy lobbizzon Jánoshidáért. Miért tette, ha szerinte nem ez a dolga egy képviselőnek? Saját érdekből. Ahogyan most saját okoskodó érdekből az ellenkezőjét vallja.

Eszes úr a kampánykörútjain egy nagyon szimpatikus szlogent hangoztat:

„Ne engedjük, hogy a megosztás és a gyűlöletkeltés győzzön! Szavazzon a hitelességre!” – vallja hangosan és kivetítő segítségével egyaránt a jánoshidai polgármester, nem fogva fel, hogy ezzel önmaga ellen kampányol, mert Ő az egyik legnagyobb gyűlöletkeltő, akinek semmilyen elképzelése nincs a jövőről, minden kampánytevékenysége kimerül a Pócs Jánosra való sárdobálásban.

28280000_138218510331882_5834107244828297839_n.jpg

Ez az ember beszél hitelességről? Aki 2006-ban elindult az MDF színeiben, majd visszalépett a Szekeres szocialista javára??? Ez okítja honfitársait hitelességből? Ő beszél gerincességről, aki a szarházi, senkiházi Hadházit utánozva beszélgetéseket rögzít olyankor, amikor még egy csapaton belül tudja magát, majd a felvételekkel elárulva egykori csapattársait, saját érdekében kampányol? Ez az ember beszél hitelességről, aki a szórólapjain a sárdobálás ellen emeli fel szavát, miközben Ő a legnagyobb sárdobáló sz@rdobáló?

Tisztázzunk valamit: ha egy gerinces embernek egy politikai szervezetben nem tetszik valami, akkor feláll, kilép és halad a saját útján. A Hadházi-félék, a szarházi-félék, meg az Eszes- félék ennél rafináltabbak. Tudatosan maradnak ugyanannál a szervezetnél még hosszasan, élvezve annak minden előnyét, aztán amikor egy kicsivel jobbat remélnek maguknak, felhasználják minden információjukat arról a társaságról, akikkel egy asztalról ettek zsírosan… Bármennyire szépítjük, az ilyen embert a kiábrándult emberektől megkülönbözteti valami. A megnevezésük: ÁRULÓ! Az ilyen ember azokat is hátba szúrja bármikor, ha majd úgy kívánja az érdeke, akikkel most éppen szövetségre lépett. A judásoknak soha nem számít semmi, ami szent és valamilyen köze van a gerincoszlophoz. Nekik csak a tarsoly tartalma, a harminc ezüstpénz számít.

Jobb ha az Új Kezdetű LMP- ben is tudják:  aki köpönyegforgató és áruló volt, az az is marad! Eszes Bélának ebben a műfajban pedig már igen nagy tapasztalata van.

Milyen ember lehet ez az Eszes Béla? Minden fideszes rendezvényen ott ült és evett zabált velem szemben és most kioktatna hitelességből? Ezt vajon négyévente szeretné eljátszani? Négy év múlva majd Szél Bernikét és Gémesit is kioktatja hitelességből, miután az ők asztalaiknál is telezabálja magát diktafonnal a zsebében?

Ha annyira gerinces ez az Eszes Béla, akkor miért vette át a Belügyminisztériumi kitüntetést ettől a rohadt, szemét kormánytól, amire Pócs úr terjesztette fel?

Milyen demokrácia van a mi eszesünknél, a Bélánál?  Azt beszélik, hogy ha valaki a számára nem tetsző kérdést fogalmaz meg a fórumokon, abba belefojtják a szót  a településekre hurcolt jánoshidai aktivistákkal. Milyen demokráciát képvisel ez az Eszes Béla? A  jánoshidai romák sorozatos panaszát hallani, hogy megfenyegeti őket: ha rajta kívül alá mernek valakinek írni, ki lesznek rúgva a  közmunkaprogramból. Szép és demokratikus kilátások előtt állunk, kedves Új Kezdet! Fő a hitelesség és a sárdobálás mellőzése! Csak közben hányingere támad a hétköznapi halandónak. Elnézést!

Megfogadom Eszes Béla tanácsát és szlogenjét! Nem engedem, hogy a sárdobálás győzzön és a hitelességre fogok szavazni április 8-án. Ezért NEM  az Eszes Béla politikai szörny-képződménye mellé teszem majd az X-et.

Ajánlom minden szendergő jászságinak, hogy fontolja meg a fentiek alapján, hogy kinek dől be. Legyünk felnőttek és a meséket hagyjuk meg a gyerekek világának!