Egy Jászságban elveszített gerinc becsületes megtalálója jelentkezzen Budainál
2018. október 18. írta: MÉRTÉK L.

Egy Jászságban elveszített gerinc becsületes megtalálója jelentkezzen Budainál

A Napnál is világosabbá vált mára, hogy a mi jászsági ( örökösen önjelölt pozíciójának szaftjában forgolódó) Budai Lórántunknak nincs időtálló elve, értékrendje, következetes érvelése, csak ide-oda csapongó kifogásai, logikátlan magyarázatai és népszerűnek gondolt villanásai vannak, melyekről utólag mindig bebizonyosodik, hogy egyetlen célt szolgálnak: Budai megélhetését.

Budai Lóránt az áprilisi választások előtt az egyik legfontosabb, legégetőbb problémaként tüntette fel és kampányolt az általa népszerűnek gondolt bérunió témájával. De erről (is) bebizonyosodott, hogy senki nem vette eléggé komolyan, így számára is elhanyagolandó témává vált az egész béruniós cirkusz, ahogyan a Jobbik számára is. Legutóbb májusban foglalkoztak ezzel a témával, amiről előtte azt gondolták, hogy kellőképpen populista baromság ahhoz, hogy a tudatlanabb emberek tömeges szavazatát elnyerje:

berunio.JPG

Budai viszont nem tanul. Nem tanul a Jobbik süllyedő hajóját elhagyó gerincesebb párttársaitól, akik már vállalhatatlannak tartják mindazt, ami a Jobbik név alatt zajlik ebben a gittegyletben és nem okul saját sorozatos bukásából sem.

Budai kitart. Kitart elvtelen párttársai mellett, kitart saját okoskodó, kritizáló, minden hibát nagyítóval kereső ügyetlenkedése mellett, miközben már a sokadik bukása után sem képes felfogni, hogy egy csendes, esetleg fokozatosan növelhető népszerűséghez DOLGOZNIA KELLENE és nem állandóan mások vélt, vagy valós hibáit világgá kürtölni. Budai nem érti, hogy a meccsek végén a gólkirályokat szokták elismerni, ünnepelni és nem a lelátóról szakértőként bekiabáló, komolytalan, egyébként focizni sem tudó szájhősöket. Budai nem érti, hogy elismerés csakis verejtékes munka és teljesítmény után következhet. Budai nem érti, hogy ha valakinek a helyére pályázik, akkor annak a munkájában jobbnak kell lenni. Ma már semmit nem ér, ha egyszerűen csak a pálya széléről szidjuk azt, aki helyett játszani szeretnénk élesben a pályán.

Budainak egykori példaképei már lassan mind elhagyták a Jobbikot. Vagy kiléptek, mert vállalhatatlannak tartják mindazt, amivé a Jobbik vált, vagy kizárták őket, mert vállalhatatlannak tartják mindazt, amivé a Jobbik vált.

Budai marad. Elvei, értékrendje -ha kell- naponta változik, de van az a mennyiségű (közel félmillió Ft) fizetés, amit tudás és munka nélkül biztosít számára a Jobbik párttagság. 

Azt a pártot, amelyikhez ennyire ragaszkodik Budai, már sorban elhagyta Pongrátz bácsi, Morvai Krisztina, Novák Előd, Dúró Dóra, Toroczkai László, Volner János és sokan mások, akikkel egykor még közös fotókon feszített Budai, mert ő egyébként imádja mások elismertségéből és teljesítményéből learatni a babérokat (ha már őt nem ismeri el senki és nincs semmilyen valós teljesítménye):

22712188_739672899572382_2141805296939582098_o.jpg

budai_novak.png

budai_morvai.jpgbudai_toroczkai.jpg

A Jobbik egy súlytalan, szagtalan, íztelen párttá degradálódott. Mindenki, aki számított valaha a Jobbikban, lassan lelépett, kilépett. Akinek van egy kicsi esze, az már nem is veszi figyelembe, amit a jelenleg még ottmaradt megélhetési politikusok a Jobbik nevében összezagyválnak. Meggyőződésem, hogy Budai is csak a fizetett állásaiért marad.

A jelenlegi Jobbikról a szín tiszta valóságot az egyik leghitelesebb emberük foglalta össze közösségi oldalán:

capture.JPG

"Az egész olyan, mint egy rémálom"- fogalmazott Volner János. Valóban. Már csak olyanok maradtak a Jobbikban, akiknek csak ennyire futja képességeikből. Rémálmokra.

Game Over!

Ideje lenne már Budai Lórántnak is valamilyen tisztességes munka után néznie. Becsületesebb dolog három váltásban, szalagon dolgozni kisebb bérért, mint ezerszer ellentmondani önmagunknak, egykori példaképeinknek egy zsíros júdáspénzért cserében.

Javaslom, hogy ilyeneken gondolkodjon Budai Lóránt, mert egyébhez úgy sem ért. 

Én pedig figyelmesebben járok ezután a Jászság utcáin, hogy ha véletlenül megtalálnám valamelyik árok szélén a Budai elveszített gerincét, vissza tudjam szolgáltatni neki, mint elvesztett tárgyak becsületes megtalálója.