ÉBREDŐ JÁSZSÁG

ÉBREDŐ JÁSZSÁG

(+18) Tolvaj Fidesz! A tolvajlás hosszú felsorolása...

2018. február 14. - MÉRTÉK L.

Itt állunk a választások küszöbén. Kétségtelen, hogy a Jászságban is, ahogyan országszerte, fontos nap lesz az április 8. Ismét eldönthetjük négy évre, hogy miként tovább. A jövőnk mikéntjére kínál alternatívákat minden régi, vagy újonnan született párt, pártocska, pártcsicska.

A Jászságban gyakran hangoztatja a Jobbik JELÖLTJE, hogy Ő az egyetlen esélyes kihívója a jelenlegi kormánypárti képviselőnek, aki egyben jelölt is.

Szükségszerűnek tartom leszögezni:

Egy sportmérkőzés előtt attól SOHA nem válik esélyesebbé egy csapat, hogy ezt nagyobb hangerővel hirdeti magáról. Semmiképpen nem jelenti azt, hogy esélyes valaki attól, hogy nagyon hangosan kommunikál, vagy éppen egy térség hangjának nevezi önmagát!

Tudatában vagyok annak, hogy léteznek emberek (politikusok is), akik saját elméjük által gyártott illúziók alapján faragóművészeknek hiszik magukat, miközben mindenki tudja róluk, hogy valóban nem többek, mint asztalosinasok. Nem attól lesz művész valaki, hogy fával dolgozik és véső van a kezében! Azt gondolom, a legegészségesebb viszonyulás az ilyen emberekhez az, ha meghagyjuk őket saját tévhitükben és az időre bízunk mindent. A mérkőzés végén, kellő időben szembesülnek majd saját valóságukkal, halkabbra veszik a „műsorukat” és leteszik a finom faragóvésőt, hogy visszakulloghassanak a gyalupad mellé a mestereik munkájának forgácsait sepregetni.

jozan_plakat.jpg

Mégis – mivel magyar ember (is) könnyen felejt – nem árt átismételni, hogy milyen örökséggel indult 2010-ben a nemzeti kormányzás és hol tartunk most:

Gyurcsányék nem loptak, Feri tisztább volt a ma született báránynál, rendszeresen templomba járt, olykor táncolt, vagy dalolt, lovagolt, futott, eltévedt gyermekeket mentett, diplomadolgozatot keresett, (máig nem találja, ill. senki sem találja…) sokat lépett előre, még többet hátra és közben hazudott reggel-délben-este.

gitar_gyurcsany.jpg

A gyurcsányi természet diszkrét bája, hogy közben belelövetett a saját népébe. Történelmi beszédeket mondott március 15-én, modern volt, nyugati és európai. Úgy tett mintha kormányozta volna ezt a „kurva országot.” És ebbe majdnem belepusztult (az ország). Kitagadta a határon túlikat és így „megvédte” az országot 25 millió romántól.

Feri idejében nagyot ugrott a gazdaság… Ugrott az államadóság is. 52 %- ról 84 %-ra. Ugrott a deficit is nagyokat: 2,8 ról előbb 5-re, azután  6-ra, majd képes volt felugrani 9 százalékra is, ahogyan a munkanélküliség is a lehető legmagasabbra ugrott, 12 százalékra. És ezeket az ugrásokat nevezte Feri pannon puma ugrásainak.

Eladósodott az állam, az önkormányzatok, a vasút, a BKV, a lakosság, a kórházak.

Csődbe vitték a Hajdúbétet, a Kecskeméti és a Győri Baromfifeldolgozót ahol tudatosan nem fizették ki a beszállítókat tönkretéve őket egyeseket öngyilkosságba hajszolva. Kinyírták a Megyeri híd építőinek és a Szeviépnek alvállalkozóit is. Eltüntettek 160 milliárd Ft-ot. 4-es Metró beruházásánál, több milliárdot a BKV nál, 300 milliárdosra nőtt a MÁV tartozása.

Közben egymást (vég)kielégítgették 100 milliókkal. Eladtak mindent, ami nem volt rögzítve, vagy betonozva, MÁV Cargót, MOL-t, repülőteret, MALÉVET, energiaszolgáltatókat, gáztározót, Postapalotát, Tőzsdepalotát, bankokat, Andrássy úti palotákat.

Kormányzásuk alatt az ország az összeomlás szélén álló gazdasági és morális dögkút lett egy IMF- es gigahitel és az EU lélegeztetőgépén. Innen indultunk! Ezt azért illik figyelembe venni.

gyurcsany-hvg.jpg

Ekkor jött a nemzeti kormány. Tudják! Az a tolvaj, aki azóta is lop, csal és felelőtlenül kormányoz… Ezek a galád nemzetiek, jobboldaliak azzal kezdték, hogy azonnal kifizették a Gyurcsányék által megígért, de soha komolyan nem gondolt béremelését a MÁV Start dolgozóinak és a tűzoltóknak.

Tessék emlékezni!

Következett Kolontár és Devecser a vörös iszappal. Ezek a tolvaj kormánypártiak egy éven belül felszámolták a károkat és minden károsult új házat, lakberendezést kapott.

De nem érték be ennyivel, a "tolvaj" Fidesz-kormány kifizette Bajnaiék Hajdúbétjének károsult libatartóit. Természetesen csak azokat, akik még nem akasztották fel magukat… Később ezek a tolvajok sikeresen vezényelték le és finanszírozták a valaha legnagyobb Dunai árvizet miközben Németország vízben úszott…. de nem volt elég a lopásból, így tovább loptak és átlag 25 %-kal csökkentették a háztartások rezsijét a víz,-  csatorna,- és gázdíjakat.

Eltörölték az örökösödési illetéket az ingatlanok, ingóságok és vállalati vagyonok után.

2011-től újra HÁROM évig jár a GYES.

Adókedvezmény segíti a GYED alatt munkába visszatérő kismamákat

700 ezer gyerek kap napi háromszori étkezést szünidőben is!!!

Immár összesen 500 ezer gyermeknek biztosít ingyenes vagy rendkívül kedvezményes üdülést az Erzsébet program.

10 millió Ft vissza nem térítendő támogatással, 10 millió Ft kedvezményes hitellel és 5 millió Ft áfamentességgel segítik a három gyermekes, vagy legalább három gyermeket vállaló házasokat lakáshoz jutásban.

A gyerekes családok jelentős adókedvezményben részesülnek három gyerek után gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó az alacsonyabb jövedelműeknél a kedvezmény levonható egyéb bérteherből.

2017 től már 1743 milliárd Ft jut családtámogatásra

19- ről 10 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó és 4 % –kal a bérek közterhei.

Egymillió ember üdülését segíti a Szépkártya.

Gátlástalanul tovább „loptak”, így sikerült rendbe tenni a költségvetést és a gazdaságot. Visszafizettük idő előtt a 18 milliárd dolláros IMF hitelt és az 5 milliárd Eurós Európai Bank- tól felvett hitelt. Amit Gyurcsányék voltak szívesek az összeomlás elkerülésére, négy évre felvenni, hogy majd a Fidesznek kelljen visszafizetni. Remélték, hogy Orbánék belebuknak!

Az infláció egy-két százalékos. Negyven éve nem volt ilyen alacsony.

Az államháztartás hiány tartósan 3 % alatt van így végre kikerültünk a kötelezettségszegési eljárás alól. Ez és az IMF hitel visszafizetése lehetőség az önálló gazdaságpolitikára.

A banki alapkamat 7, 5-ről 1,5 % -ra csökkent.

A Nemzeti Bank nyereséges, a nyereség évente 100 milliárd Ft. körül van, szemben a Simor András féle MNB- vel ahol évente 100 – 200 milliárdos veszteség keletkezett, amit a költségvetésnek kellett pótolni.

Az államadósság a GDP 82 %-áról 74 % -ra csökkent.

A GDP az idén 4 %- os lesz.

Rekordokat dönt a külföldi tőke beáramlás a beruházások formájában és nő a profit visszaforgatása is.

Évente 5-10 százalékkal nő az idegenforgalom bevétele mivel nő a belföldi és külföldi turistaforgalom.

A külkereskedelmi mérleg 9,978 milliárd Euró többletet mutatott 2016-ban és az export folyamatosan nő.

De nem volt elég a „lopásból”, így kifizették az összes önkormányzat adósságát 685 milliárd Ft értékben, valamint az egyetemek úgynevezett PPM konstrukcióban (Magyar Bálint , SZDSZ) felvett visszafizethetetlen adósságát.

Közben csökkent a munkanélküliség több mint hétszázezer új munkahely létesült. Így a munkanélküliség 4.3 százalékos az egyik legalacsonyabb az Unióban.

Visszavásároltuk az oroszoktól a MOL részvények 25 %-át.

Visszavásároltuk a gáztározóinkat, az energiaszolgáltató szektorokat (gáz, villany, víz,) a külföldi tulajdonosoktól.

Visszavásároltak bankokat így a hazai tulajdoni arány 50 százalékos.

3400 milliárd Ft jut a megyei jogú városok fejlesztésére a Modern Városok program keretében.

1500 milliárd Ft jut vasút fejlesztésre

300 milliárd F t.-értékű turisztikai fejlesztés folyik

Törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól és 60 ezer magyar gazda vehetett állami földet.

Az elmúlt hét évben 7000 milliárd Ft-ra nőtt az állami vagyon.

9 százalékra csökkentették a társasági adót, mely a legalacsonyabb az Unióban

Racionalizálták a közigazgatási ügyintézést az okmányirodákkal, az egyablakos ügyintézéssel.

Folyamatosan nőnek a reálbérek és az átlag kereset is ez utóbbi idén a tavalyihoz képest 14 százalékkal

Az idén 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 30 százalékkal a szakmunkás minimálbér

És csak „lopnak és lopnak” ennek következtében a ciklusban 50 százalékkal nőnek a pedagógus bérek, 50 százalékkal a rendvédelmi dolgozók bére, 30 százalékkal a kormány tisztviselők bére, 30 százalékkal a vasutasok bére, 30 százalékkal a vízügyi dolgozók bére, 50 százalékkal nő az Államkincstár és az egészségügyi dolgozók bére 2019- ig. Közben nő az orvosok havi bére havonta.

300 milliárd Ft.-al segíti a kormány a munkahelyek megőrzését a kis és középvállalatok támogatásával az un. Munkavédelmi akciótervvel.

A nyugdíjak a választási ígérethez híven megőrizték vásárló értéküket nominálisan, de az inflációnál magasabb évi emeléssel és a rezsicsökkentéssel kb. egyhavi értékükkel nőttek.

Nem maradt ki a „rablásból” az egészségügy sem, így az alábbi kórház-felújításokra került sor:

Szent Imre kórház 6,8 milliárd Ft.,

Egri Markot Ferenc Kórház 6 milliárd Ft.,

Sport Kórház 10 milliárd Ft.,

Körmendi Kórház 1,4 milliárd Ft.,

Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház 1,4 milliárd Ft.,

Zalaegerszegi megyei kórház 30 milliárd Ft.,

Dombovári Szent Lukács Kórház 1,8 milliárd Ft.,

Győri Petz Aladár Kórház 11.2 milliárd Ft.,

Teljes felújítás a Pécsi 400 ágyas egyetemi klinikákon 15 milliárd Ft.,

Szombathelyi Markusovszki Kórház 6, 3 milliárd Ft.,

Hatvani Albert Schweitzer Kórház 3,5 milliárd Ft., Bethesda Gyermekkórház 150 millió Ft.,

Debreceni Kenézy Kórház 500 millió Ft.,

Kaposvári kaposi Mór kórház 600 millió Ft.,

Békés megyei Pándy Kálmán Kórház Gyula 6,6 milliárd Ft., Budapesti Bajcsy Zsilinszki Kórház 700 millió Ft.,

Karcagi Kátai Gábor Kórház 800 millió Ft.,

Várpalotai Szent Donáth Kórház 800 millióFt.,

Budapesti Uzsoki Kórház 6,5 milliárd Ft.,

Nyíregyházi Jósa András Kórház 1,1 milliárd Ft., Hódnezővásárhelyi és makói egyesült Kórház , 3,3 milliárd ft.,

Továbbá felújítottak 60 mentőállomást,

átadtak 20 új mentőállomást,

vásároltak 500 új mentőautót.

 

Párizsban két hetet kell várni, hogy bejusson valaki a körzeti orvoshoz, a mentő nem megy ki bemondásra, a körzeti orvos legtöbb helyre nem megy ki, mert fél.

Nem úgy, mint itthon, ha negyedórán belül nincs a helyszínen a mentő bárki telefonhívására, már tombol a sajtó.

Havi 130 ezer Ft-al nőtt a háziorvosi praxistámogatás.

Mintegy ötszázmilliárdos egészségügyi fejlesztési program valósult és valósul meg a ciklusban mely a legnagyobb a magyar egészségügy történetében.

Most indul egy 600 milliárdos kórház-fejlesztési program.

Ingyenes lesz a nyelvvizsga megszerzése.

900 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvet.

Nem maradt ki a „rablásból” az épített környezet és örökség sem. Ezért indult a kastély és várprogram melynek keretében a nemzeti emlékezet és a turizmusban is fontos szerepet játszó 35 vár újult vagy újul meg. Így a füzéri vár, a diósgyőri vár, szigeti vár, egri vár, kisvárdai vár, a sümegi vár, a soproni várfal, a gyulai vár, a szerencsi Rákóczi vár, a mosonmagyaróvári Óvár, a tatai vár, a várgesztesi vár, a visegrádi fellegvár, a simontornyai vár, a cseszneki vár, Somló vára, nagyvázsonyi Kinizsi vár, a várpalotai Thury vár, az ónodi vár, a regéci vár, a sárospataki Rákóczi vár, Szádvár, a siroki vár, az esztergomi vár, Drégely vára, Hollókő vára, Nógrád vára, Fehérkő vára, a sárvári Nádasdy vár, Szarvaskő vára, Csobánc vára Szigliget sopronhorpácsi Széchenyi kastély,

A történelmi és építészeti szempontból is nemzeti értéknek számító széthordott kirabolt lepusztított 34 kastély épült ujjá vagy újult meg illetve újul meg. jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentve. Igy a tiszadobi Andrássy kastély, az edelényi Hulier kastély, a füzérradványi Károlyi kastély, a dégi Festetics kastély, a hatvani Grassalkovics kastély, a keszthelyi Festetics kastély, a fertődi Esterházy kastély, a bajnai Sándor- Metternich kastély, a majki kamalduli remeteség, a kisbéri Batthyányi- Wenkheim kastély, a dénesfai Ciráky kastély, a lovasberényi Ciráky kastély, a soponyai Zichy kastély, a fáji Fáy kastély, a bicskei Batthyányi kastély, a csákvári Esterházy kastély, az iszkaszentgyörgyi Bajzáth- Papenheim kastély, a váli ürményi kastély, a sopron horpácsi Széchenyi kastély, a mihályi Dőry kastély, a szanyi püspöki kastély, a tatai Esterházy kastély, a szécsényi Benczur kastély, az acsai Prónay kastély, a péceli Ráday kastély, az aszódi Podmenicky kastély, a váchartyáni Rudnay kastély, a somogysárdi Somsich kastély, a sümegi püspöki kastély, a vassurányi kastély Shilson kastély, a körmendi Batthyányi kastély, a szabadkígyósi Wenckheim kastély, a kállósemjéni Kállay kuria, a gyulai Almássy kastély, a fehérvárcsurgói Károlyi kastély.

Megújulnak a zsidó temetők vidéken és Budapesten (Kerepesi u.), a zsinagógák pl. a szegedi, a Rumbach Sebestyén utcai Budapesten.

Visszavásárolták a felbecsülhetetlen értékű Seuso kincset, a Magyar Nemzeti Bankon keresztül a nemzeti értékeinkhez tartozó festményeket, gyűjteményeket.

A felsorolt gátlástalan „rablások” után rávetették magukat Budapestre és azt is „szétlopták”.

Így rendbe tették a 4 –es metró kaotikus beruházását jelentős értékű pereket nyerve a külföldi beszállítókkal szemben. (Alstom)

Befejezték a szintén átláthatatlan Bálna épület beruházását, kicserélték a budapesti autóbusz parkot, konszolidálták a szocik által lerohasztott nyolcvan milliárdos adósság tehertől roskadozó BKV-t, felújították a Széll Kálmán teret amit 20 évig Demszki ígérgetett, befejezték a rohadó Tüskecsarnokot , ragyogó sportlétesítmény uszoda és jégpálya lett belőle, felújították az Erkel színházat amit a szocik le akartak bontani. Felújították a Vigadót, eredeti formáját nyeri vissza a Szépművészeti Múzeum, megújul világ színvonalon az Állatkert, épül benne a Biodrom, megújul Európa dijas tervek alapján a lerohadt Városliget, megújult és eredeti formáját nyerte vissza a Országház és a Kossuth tér, mely már egy balkáni pályaudvar koszlott parkolójához hasonlított, megújult a volt Osztyapenkó szobornál a Sasadi utnál az M1-M7 bevezetőszakasza, megújult a lerohasztott Várkert bazár, felújították a Károly körutat, megújult a Citadella, beindult a Budai vár rekonstrukciója (lovarda, testőrségi palota, Stöckl lépcső, Szent István terem, Karmelita kolostor, volt Honvédelmi Minisztérium) Teljesen felújítják az Operaházat ami egy új raktár és díszletbázist is kapott a Kőbányai úton. Megindul a 3-as Metró felújítása amire negyven évig semmit sem költöttek és teljesen felújítják a régi metró kocsikat.

Csodálatosan felújították a Margitszigetet, a parkot, a szökőkutat, a lerobbant Kaszinót.

Ez se volt elég, a sportot is „lerabolták”. Ezért épült és épül több futball stadion, FTC, MTK, DVSC, Vasas, Videoton, Haladás, DVTK épül a Puskás Ferenc stadion (volt Népstadion), megépült világ színvonalon a Győri EtO kézilabda csarnoka. És „volt képük” megrendezni az eddigi legjobb úszó-világbajnokságot, megépíteni a Duna-arénát, az előttük lévő rakpartot, felújítani a Dagályfürdőt, felújítani margitszigeti Hajós Alfréd uszodát, a Komjádi uszodát, megrendezték Győrben nagy sikerrel az ifjúsági olimpiát. 2010 és 2016 között 400 milliárd Ft. jutott sportra. Soha ennyi pénzt nem kapott a magyar élsport, tömegsport és diáksport.

Végre van Magyarországnak önálló külpolitikája!!! Ez nem abban merül ki hogy habosra nyaljuk az aktuális európai kretén politikusok és magukat főnöknek képzelő EU-s tisztségviselők ülepeit, hanem képviseljük saját érdekeinket és próbáljuk őrizni szuverenitásunkat a gazdaságpolitikánkban, a migráns politikánkban, a külkapcsolatok építésében és nem kussolunk, ha nyugaton valaki felemeli a mutatóujját.

NEM vagyunk sikertelenek. Nem vagyunk elszigetelve!

Jártak itt elnökök, kancellárok, miniszterelnökök szép számmal. Majd megszokják Európában, hogy van önálló véleményünk.

A fékeveszett „rablás” kiterjedt a határon túlra is. Ezek a „tolvajok” képesek voltak állampolgárságot adni az elcsatolt területek megalázott kifosztott ma is sokban elnyomott magyarságának.

Így több tízmillió Ft-al támogatják a vajdasági és kárpátaljai magyar oktatást, a szórványkollégiumokat. 50 milliárd Ft-al a vajdasági, 20 milliárd Ft-al a kárpátaljai magyar vállalkozásokat pályázati rendszerben. Jelentős összegek jutnak a kiemelkedően fontos határon túli világi és egyházi magyar műemlékek felújítására is. De például, finanszírozzák a szabadkai zsinagóga felújítását is.

De itt nem álltak meg érzéketlenül „kifosztották a családokat, az embereket”. Behatoltak a hálószobákba, sőt mint tudjuk egyesek méhébe is (Szél Bernadett, D. Tóth Kriszta). Ezért megalkották Európa egyik legbőkezűbb családtámogatási rendszerét.

Bevezették segély helyett a közmunkát, a kötelező óvodába járást, beindult egy bölcsődei program, ahol tíz gyerek esetén minden településen kötelező biztosítani a bölcsődei elhelyezést.

Folyamatosan növelik a béreket, a munkahelyeket.

Mivel ugyebár a lakosság folyamatosan drámaian szegényedik évente 4-5 százalékkal nő a fogyasztás, hétvégeken nem lehet wellness hotelben szabad szobát találni, növekedik a külfödi és a belföldi utazások száma, vasárnap nincs hely a vendéglőkben, nemzeti sport lett az evésfesztivál falun városon.

A magyar lakosság rendelkezik Kelet –Európában a legmagasabb GDP hez arányított vagyonnal, ami a GDP 95 %-a (Szlovákia, Románia 55%, Lengyelország, Horvátország 70 %,) miközben a legalacsonyabb a lakossági eladósodottság Európában (Európai Központ Bank). Évről évre nőnek a megtakarítások így a válság előtti nulláról évi 5,6 ra emelkedett. Ma már az Államkincstárban az államadósság több mint 20 százalékát igen kedvezően a lakossági állampapírok fedezik. Ez a legmagasabb Európában, utánunk Írország következik 8 százalékkal.

Lehetne még sorolni mi minden történt nyolc év alatt ( pl. hútőgép, gázkonvektor, mosógépcsere program).

Azt hiszem, a végtelenségig lehetne sorolni ennek a „tolvaj” bandának a megvalósításait.

Kéretik ezt figyelembe venni. Akkor is, amikor látunk egy-egy önjelöltet néhány kátyús mellékúton lekuporodva mutogatni a hiányosságokat…

süti beállítások módosítása