ÉBREDŐ JÁSZSÁG

ÉBREDŐ JÁSZSÁG

Jászladányi tolongás (a Jobbik mértékrendszere szerint)

2018. február 20. - MÉRTÉK L.

Követve térségünk történéseit egymás után többször ámulatba estem, míg sikerült tudatosítani magamban, hogy a jászsági Jobbik mindörökre jelölti státuszban maradó jelöltje, két-három helyi jobbikos a ,,a helyi lakosság” egy csoportjának (ha két ember egy csoport, akkor Jászladány lakossága több, mint 3000 csoportra osztható) meghívására elment Jászladányba, ahol kedves barátja, K. Krisztián összefogja mind a három embert azt a „remek, változást óhajtó közösséget", amelyik kíváncsi volt Budai úrra.

A csúcstalálkozóról fotó is készült, amin a ,,változást óhajtó közösség” NEM szerepel ugyan, de a régi barát igen. És szerepel a régi időkben jobban kedvelt terepmintás kabát is. A jelenlegi jászsági választói hangulat egyelőre azt sugallja, hogy lesz ebből Budai úr részére zakó is… Április 8-án a választóktól fogja kapni az igazi zakót.

ladanyi.png

Bevallom: kicsit sajnálom a JELÖLT urat. Amerre ő jár, ott azért nem éppen üdvrivalgástól hangosak a rendezvényeik, vörös szőnyeget se terítettek sehol a fogadtatására, a tűzijátékok fényei is elmaradtak és… tömeges, „kormányváltó hangulatú hangos tömeget” se látni sehol. Csak a „néhány” helyi lakost, akik ritkán gyűlnek össze egy tucatnál több „barát” remek kis közösségeként.

Sajnos a cukisodás nem hozta meg a várva várt sikert, hála Istennek a választók ismerik a Media Markt reklámszlogenjét és tisztában vannak azzal, hogy egy élet(felfogás) nem attól változik egyik napról a másikra, hogy fehér ingre cseréljük a bakancsos egyenruhát.

 

Visszatérve a „változást óhajtó kis cuki közösséget összefogó barátra”, valahonnan nagyon ismerős nekem…

ladanyi_szatyor.png

Hoppá!!! Hiszen ő a fehér nejlonszatyor büszke tulajdonosa, amit még 2017-ben kapott Budaitól. Feltételezem, hogy a kis közösség összefogásáért hálával tartozik a JELÖLT úr. A mai világban, főként a „változást óhajtó közösség” köreiben ennyi is elegendő két közösségi tag örök barátságához. Fogytán lehetnek a fehér szatyrok, mert -ha jól látom- lassan gyűlhetnek a támogató aláírások! Ha „terv szerint” gyűlnének, a JELÖLT úr már eldicsekedte volna közösségi oldalán.

Mekkora lehet a kormányváltó hangulat, ha Budai úrnak eddig a pillanatig 500 aláírást se sikerült összegereblyéznie a sok kicsi változást óhajtó közösségétől, miközben Pócs képviselő úr már tegnap a szükséges aláírások HATSZOROSÁRÓL (3000 aláírásról) tudósított és hálás köszönetét is kifejezte támogatóinak a bizalomért.

 

süti beállítások módosítása