ÉBREDŐ JÁSZSÁG

ÉBREDŐ JÁSZSÁG

A jászsági Jobbik bűvészkedése

2018. február 27. - MÉRTÉK L.

Bizonyára mindenki el tudja képzelni a látványt, amikor az egérkék mennek hazafelé az oroszlánok viadaláról és oroszlánviadalt játszanak, utánozva a győztes oroszlán mozdulatait.

A sportszerűség arra készteti a normális embert, hogy ha nem is örül az eredménynek, elismerje ellenfele győzelmét, gratuláljon neki és okuljon a történtekből, hogy mit kell jobban csinálnia egy következő mérkőzésen, ha győzni akar. Így vagyok én is a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelemmel. 

De ha kártyázó embereket szemlélve észre venném, hogy valaki ászokat oszt magának az asztal alatt, szóvá tenném. Ezért szóvá teszem azt is, amit Budai Lóránt művel a Jászságban. És ismét nem hazudtolja meg önmagát. Ismét amatőr.

Mondom is, hogy miért: a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelmet követően a közösségi oldalán ismét elsiette a fogalmazást:

budai_hmvh.jpg

Már első ránézésre azért sántít ez a történet, mert úgy bűvészkedik próbálja beállítani a Bűvész JELÖLT úr, mintha ez a hódmezővásárhelyi történet a Jobbik győzelme lenne. Ha jól megfigyelik, "egyetlen esélyes" jelölt indulását javasolja, miközben az egész kampányában önmagát tartja a legesélyesebb jelöltnek Pócs Jánossal szemben és meg is nevezi, hogy melyik pártokra jósol "hatalmas nyomást" "mától"... (DK, LMP, Momentum)

Nos, kedves Lóránt, elmondom, hogy én miként látom, vállalva a tévedés kockázatát is:

Néhány évvel ezelőtt (még abban a korszakotokban, amikor Hitlert és Szálasit idézgettétek) azt próbáltátok elhitetni velünk, hogy mi úgy gondolkodunk, mint ti ("a magyarok kétharmada jobbikos, csak még nem tudja"- mondtátok minden fórumon), de eltelt pár év és rádöbbentetek, hogy nem gyarapodik a táborotok. Ezért aztán ti kezdtétek el a báránybőrbe bújt farkasok színjátékát kezdtetek el úgy gondolkodni, mint mi. Mert azt állítjátok, hogy az én pártomra álltatok. Én is a nép vagyok. Vagy tévednék? Mégsem álltatok a pártomra?

Az egész jelenlegi kampányban a Budai Lóránt a Jobbik -álszerénység nélkül- nem kevesebbet állít magáról, mint azt, hogy a Fidesz legesélyesebb kihívója. És szintén álszerénység nélkül teszi azt is, hogy bárhol, bármilyen ellenzékinek a sikerét a sajátjaként könyveli el.

Tisztázzunk pár dolgot:

1. Hódmezővásárhelyen valóban egy "ellenzéki összefogás" jelöltje nyert "függetlenként". Szerintem ez már önmagában a választópolgárok becsapása, megtévesztése volt, de fátylat rá. Megtörtént!

2. Hódmezővásárhelyen valóban a Jobbik is a támogatásáról biztosította a "független" jelöltet, DE NEM JOBBIKOS JELÖLT VOLT!

3. Hódmezővásárhelyen HA A JOBBIK ÁLLÍTOTTA VOLNA A "FÜGGETLEN" JELÖLTET, SOHA NEM NYERT VOLNA.

4. Hódmezővásárhelyen nem attól aratott győzelmet a jelölt, hogy a Jobbik támogatta, hanem attól, hogy a Jobbik FÉLREÁLLT AZ ÚTBÓL!

Szerintem ezek nagyon fontos tényezők és tények és pontosan annyira részei a valóságnak, mint az, hogy Hódmezővásárhelyen győzött egy ellenzéki "összefogás".

Az én olvasatomban a "legesélyesebb" párt annyira "erős" és "népszerű", hogy félre kell állnia ahhoz, ha egy szikrányi reményt is akar az ellenzék. EZ A VALÓSÁG!!!

De még szeretnék néhány dolgot a bűvész úr Budai Lóránt figyelmébe ajánlani, mielőtt végleg elszállna a valóság talajáról:

Nem vonom kétségbe, hogy létezik helyenként (nagyon kevés helyen!!!) változást óhajtó tömeg, megmozdulás. Nem vonom kétségbe, hogy Hódmezővásárhelyen is valamiért ilyen hangulat alakult ki. De megmutatnám a "független" győztes kampánya közbeni reakciókat ott, ahol ilyen hangulat volt kialakulóban. Tízezres nagyságrendű nézettség, majdnem ezres nagyságrendű "lájkolás", több százas nagyságrendű megosztás:

lajkok_mzp.jpglajkok_2_mzp.jpg

 

Miközben a hódmezővásárhelyi jobbikos jelölt úr iránti érdeklődés legalább annyira silány, mint a jászsági jobbikos bűvész úr JELÖLT úr iránti:

hmvh_jobbik.jpg

Még mielőtt befejezném jelenlegi üzenetértékű mondandómat, szeretném a bűvész  JELÖLT úr figyelmébe ajánlani, hogy ahol "változást óhajtó tömeg" alakul ki, mint Hódmezővásárhelyen, az nagyjából az alábbi látványt és hangulatot sugározza:

28059440_1856765291014415_2447841055844511204_n.jpg28235212_1856764997681111_240830748316653577_o.jpg28279025_1856765114347766_7040028577199904287_n.jpg

A jászsági "változást óhajtó tömeg" pedig így néz ki akkor, amikor mulatós zenét és ebédet is szolgáltatnak:

jobbik_jaszsag_kampany.jpg

Van még kérdése, Bűvész JELÖLT úr? 

Kampányoljon! Csak ne ferdítsen, ne sugalljon olyanokat, amiknek nincs közük a valósághoz! Ne bűvészkedjen, mert az az Uri Geller műfaja. Még abban is van jobb(ik) Önnél! A politikáról nem is beszélve...

Shalom! Szebb jövőt!

 

 

süti beállítások módosítása