ÉBREDŐ JÁSZSÁG

ÉBREDŐ JÁSZSÁG

Budai Lóránt VONAglásai

2017. július 27. - MÉRTÉK L.

   Budai Lóránt megint vonaglott villantott egyet a közösségi oldalán. Egy "fideszes aktivistához" címzett üzenete több dologról tanúskodik. A jobbikos pártvezér kapkodásai és egyre inkább kudarcokba fulladó próbálkozásai -úgy látszik- hatással vannak a vidéki szervezetek - így a jászság- jelöltjeire is. Míg Vonagló elnök úr láthatóan lemondott a határon túli magyarságról (nem tudni, hogy ezt Szotyori-Lázár "üveggyöngy" Zoltán tanácsára tette-e, vagy magától világosodott ennyire meg), majd azt követően vérig sértette a magyar nyugdíjasokat  Budai Lóránt, a Jobbik jászsági képviselőjelöltje gondolt egy merészet és a pártvezérének nyomába eredt, hogy eddig is nagyítóval keresendő népszerűségét továbbra csökkenthesse. Ennek érdekében akkorát mondott, hogy majdnem összedőlt a közösségi portál rendszere:

   Budai Lóránt "őszintén" (vannak neki is őszinte pillanatai ezek szerint) sajnálja a plakátrongáló aktivistát. Bevallja, hogy eleinte bosszankodott, de most már sajnálja... Ha feltételezzük, hogy őszintesége a teljes bejegyzésének megfogalmazása során uralta, akkor egy kicsit el is szólta magát Budai. Ugyanis a "civilek" által megrendelt kormánykritikus plakátok megrongálása miatt is sajnálja a fideszes aktivistát. Ezzel enyhén szólva elismerte, hogy a civil megrendelő is a Jobbik...természetesen teljesen civilben, hiszen már a fekete mellényes, bakancsos egyenruhát pár éve levetkőzték... Külsőleg. A belsejük ugyanaz maradt...

   Emberi sajnálkozását követően azért kifakad egy kicsit Budai (mondtam én, hogy csak külsőleg színlelik a megszelidülést) és az általa sajnált fideszes aktivistáról kideríti, hogy hatalma is van... Meg luxus élete is van... Aminek Budai fog véget vetni... Természetesen Budai szerint...

jasykiser.jpg

   Egy ilyen bejegyzés mellett normális ember (aki ismeri a Budai történetét mindenestől) nem tud szó nélkül elmenni, ezért úgy érzem, hogy néhány dolog (majdnem minden) a bejegyzés tartalmából pontosításra szorul:

Budai Lórántnak a plakátrongálások miatti fájdalma memóriakiesést eredményezhetett, mert ha nem így lenne, tisztán emlékezne, hogy mit tett Jászkiséren a Jobbik az időközi választásokon a Lukácsi György plakátjaival és az akkor még csak polgármesterjelölt, de JELENLEG POLGÁRMESTER háza előtti molinóval... Ha nem emlékszik, akkor megpróbálom eszébe juttatni: Jászkiséren a jobbikosok minden fideszes plakátot leszaggattak, a molinót bicskával szétvagdosták. Ők nem megrongálták, hanem eltüntették a fideszes plakátokat. Budai "népszerűségért vonagló" Lóránt talán azt is elfelejti, hogy a jászkiséri választást követő napon nyomorultaknak nevezte a nem jobbikra szavazó jászkisérieket. 

   Ugyanez a Budai most azt ígéri, hogy egy "ismeretlen" plakátrongáló aktivista luxusának fog véget vetni... Nos, elmondom, hogy mi a luxus egy normális szavazó értékrendje szerint:

   Kedves Budai Lóránt! A valódi luxus az, hogy Ön több, mint 400 ezer ft-ot visz haza havonta KÖZPÉNZBŐL és ezért a gyűlöletkeltésen, a rimánkodáson és az esetleges hibák bejelentésén kivül SEMMIT nem tesz. Pedig az Ön "képviselői" munkáját negyede ennyi pénzért egy telefonszolgálatos hölgy is el tudná látni, aki lakossági hibabejelentéseket fogadna telefonon és továbbítana az illetékesek felé... Nos! Ez a luxus Budai úr. Ennek kellene véget vessenek a jászsági szavazók és reméljük, lesz elegendő bölcsességük, hogy ezt 2018-ban megtegyék. Ahogyan megtették Önökkel Jászkiséren, ahol egyetlen jobbikos jelölt sem jutott be.

88_eyer_ft.jpg

meg_lhetesi_politikus.jpg

   Olyanokat rebesgettek a településen (Jászkiséren), hogy még a rokonok sem szavaztak Budai úrra és csapatára... Vonagló  elnök urat is kétszer hívták el Jászkisérre "támogatni" az ügyet, de összesen tizenhét személy volt kiváncsi a nagy támogatóra, majd a választási eredmények önmagukért beszéltek. EZEK A TÉNYEK BUDAI ÚR! A TÖBBI CSAK DUMA ÉS ÁLOM...

fizet_es_zuhanunk.png

   Budai úr sokkal jobban tenné, ha az alaptalan gyanakvásai, fenyegetőzései és ígéretei helyett elkezdené gyakorolni a személyére leginkább alkalmas slágert: "Vesztes, örök vesztes vagyok én!"

   Ha nem tudná a dallamot, íme egy kis segítség:  

   https://www.youtube.com/watch?v=mGU6_1wGCY8

 

   

 

 

süti beállítások módosítása