ÉBREDŐ JÁSZSÁG

ÉBREDŐ JÁSZSÁG

Vergődés Budai módra

2018. május 31. - MÉRTÉK L.

Kezdjük a leglényegesebb valósággal, amit a Jobbikról egy jobbikos mond (ír). Novák Előd, a Jobbik egykori alapembere sem kíméli azt a langyos, ürülékszagú "értékrendet", amire a Jobbik váltott egykori radikális és nemzeti meggyőződését cserélve le valami megnevezhetetlen, logikusan követhetetlen zagyvaságra. 

"... sok elvtelen mameluk ül a frakcióban, akik soha semmit nem képviseltek, csak bólogatnak mindenhez: hogy az LMP az új SZDSZ, vagy hogy velük kell koalíciózni, nem számít, mindent és az ellenkezőjét is támogatnak, ha a pártvezetés mondja."- írta ki Novák Előd tegnap a közösségi oldalára.

Ha a Novák által említett bólogatókra kell gondolnom, itt van nekünk, jászságiaknak a mi Lórink. A Budai. Aki messzemenően nem azzal foglalkozik, amire felhatalmazást, bizalmat kapott, hanem továbbra is azt teszi, amit az országgyűlési választások előtt tett. Saját munkássága helyett nem tesz egyebet, mint másokra mutogat. 


20180424_050258_1.jpgBudai -most már meggyőződésem, hogy- szándékosan és tudatosan vezeti félre a választókat, a közösségi oldalának követőit. 

Bevallom, az országgyűlési választásokat követően nem akartam foglalkozni a jászsági jobbikos vesztessel. Akinek van képe többször hangoztatni, leírni, kimondani, hogy ő a többséget képviseli, miközben több, mint 8.000 (azaz NYOLCEZER !!!!) szavazattal kapott kevesebbet a győztes Pócs Jánosnál, azzal komoly gondok lehetnek. Meg amúgy sem illik döglött oroszlánba rugdosni. 

Csakhogy mindazt, amivé fajulni látszik Budai elragadtatása, már ép eszű ember nem hagyhatja szó nélkül: Budai egyre többször hangoztatja a közösségi oldalán, hogy a kormányközeli média hazudott, miközben ideje lenne Lórántnak egy kis önelemzést tartani, hogy ő maga miket hoz nyilvánosságra:

Most éppen siránkozik, amiért a jászberényi polgármester egy képviselői összeférhetetlenség kivizsgálását kezdeményezte. Azt állítja, hogy a kritikái miatt indult ellene ez az egész. Még most sem képes az igazat mondani, ahogyan eddig is többször vezette félre tudatosan az olvasóit.

Az igazság az, hogy Budai Lóránt -azon túl, hogy rágalmaz és hazudozik- megszegte az Önkormányzat SZMSZ-ében foglalt szabályokat, mely szerint zárt ülésről a határozaton kívül nem lehet egyebet nyilvánosságra hozni. Ő a zárt ülésről az ülés tárgyát képező lényegtől eltérő tartalomról számolt be, amellyel lejáratni szándékozott a jászberényi alpolgármester asszonyt.

Amikor a polgármesteri hivatal munkatársai a Bíróság felkérésére meglátogatták Budait egy környezettanulmány készítésének céljából, akkor ezt úgy állította be Budai úr a közösségi oldalán, mintha ő egy koncepciós per áldozata lenne.

Az országgyűlési választások után, szintén a közösségi oldalán tett közzé valótlan rágalmakat a kórház igazgatójáról, Dr. Sinkó-Káli Róbert úrról, akiről azt állította, hogy végrehajtási eljárás indult ellene. Budai nem bízta a véletlenre hatásvadász hazugságát, ezért az igazgató úr fényképét is közzé tette hamis híre mellett, hogy még véletlenül se gondolhasson az olvasó egy másik személyre, aki esetleg az igazgató úr névrokona:

sinko_kali_robert_budaitol.jpgNem kérdés. Budai sok emberhez el tudja juttatni közösségi felületein a közlendőjét. Ennek tudatában van. És a legegyszerűbb módszer a fideszesek, vagy fidesz-közeliek lejáratására az, ha tudatosan valótlanságokat állít róluk.

Budai Lóránt már többé nem tagadhatja le, hogy csak a közpénzből származó nagy-nagy fizetése lebeg szemei előtt és annak elvesztésétől retteg, ezért képes bármire. Képes szemrebbenés nélkül hazudni ellenfeleiről, képes a zárt ülésekről valótlan tartalomról beszámolni és képes a pártjának "cukisodó" táborához tartozni, mert ennek a csoportnak köszönheti, hogy a semmittevésért szép nagy fizetést vehet fel.

Budai ezelőtt pár hónappal még Pongrátz András bácsival közösen készült fotójával villogott. Érdekelne, hogy az András bácsi Jobbikot illető kritikájáról most mi a véleménye Budainak? Mert lassan-lassan minden egykori normális jobbikos elhatárolódik attól, amit a Jobbik parlamenti frakciója képvisel. Budai Lóránt pedig ehhez a társasághoz tartozik, akiktől egyre többen határolódnak el, akiket egyre többen kritizálnak. De megértem Budait. Ebből él. Ez az egyetlen forrása megélhetésének. Ezért már nincsenek elvei, meggyőződései, hanem csak a pénzért történő bólogatás.

Az egyszerű szavazónak pedig egyetlen dolga marad: Nem kell komolyan venni Budai Lórántot. Amit tesz, azt már csak pénzért, közpénzből fizetett zsíros állásért teszi.

Ennyi. Egyelőre.

süti beállítások módosítása